A pulykahústermelése 7 százalékkal csökkenhet. Éves szinten a csirkehúsok termelése 1 százalékkal nőhet, míg a pulykahúsé 5 százalékkal mérséklődhet az idén a tavalyi évihez viszonyítva. Az USA csirkehúsexportja 2 százalékkal, pulykahúsexportja pedig 12 százalékkal csökkenhet 2025 második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, éves szinten előbbi előreláthatóan 2 százalékkal, utóbbi 14 százalékkal mérséklődhet 2025-ben. Az egy főre jutó csirkehúsfogyasztás 1 százalékkal több, ugyanakkor a pulykahúsfogyasztás 9 százalékkal kevesebb lehet 2025 második negyedévében.
Az Európai Bizottság adatai szerint az unió (EU27) baromfihúsexportja csaknem 2 százalékkal 351 ezer tonnára emelkedett 2025. január és február között az előző év azonos időszakához képest. Az unió legnagyobb célországai az Egyesült Királyság és Ghána voltak (összesen 43 százalék részesedés az exportból).

Előbbibe 1 százalékkal kevesebb, utóbbiba 59 százalékkal több baromfihúst szállítottak. A közösség baromfihúsimportja 8 százalékkal 166 ezer tonnára emelkedett 2025 első két hónapjában az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Az import háromnegyede Brazíliából, az Egyesült Királyságból és Ukrajnából származott, a három országból összesen 126 ezer tonna baromfihús érkezett, ami 5 százalékkal több a 2024. január–február között beszállított mennyiségnél.
A KSH adatai alapján Magyarország baromfihúsexportja 3 százalékkal 51,5 ezer tonnára csökkent 2025 első három hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a csirkehús kivitele 9 százalékkal csaknem 39 ezer tonnára nőtt, míg a pulykahúsé 12 százalékkal 5 ezer tonnára mérséklődött. A baromfihús legnagyobb célpiacai továbbra is Románia és Szlovákia voltak. Magyarország baromfihúsimportja 25,5 százalékkal 13,5 ezer tonnára csökkent a megfigyelt időszakban. Ezen belül a csirkehús beszállítása 6 százalékkal 13 ezer tonnára, a pulykahúsé pedig 51 százalékkal 601 tonnára esett vissza. A legtöbb baromfihús Lengyelországból érkezett.
Az AKI vágási statisztikai adatai alapján Magyarországon 228,4 ezer tonna (élősúly) baromfit vágtak le 2025 első négy hónapjában, 6,5 százalékkal kevesebbet, mint 2024. január–április között. Ezen belül a vágócsirke 184,1 ezer tonnát (+6 százalék), a vágópulyka 23,1 ezer tonnát (-0,6 százalék) tett ki.
Az Európai Bizottság adatai szerint 284 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós átlagára 2025 első huszonkét hetében, ami csaknem 8 százalékkal múlta felül az előző évit (1. ábra).
Az AKl PAlR adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 5,9 százalékkal 437,2 forint/kilogrammra (2. ábra), a vágópulykáé pedig 4,3 százalékkal 621,4 forint/kilogrammra emelkedett 2025 első huszonkét hetében az előző év azonos időszakához képest. A csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára 1937,8 forint/kilogramm (+12,8 százalék), a csontos csirkemellé 1243,9 forint/kilogramm
(+13 százalék), a csirkemell (összesen) ára 1869,7 forint/kilogramm (+10,8 százalék), a csirkecombé 894,3 forint/kilogramm (+2,6 százalék) volt a megfigyelt periódusban (3. ábra, 4. ábra).
Vadkerti-Tóth Nikolett
AKI Agrárközgazdasági Intézet
Piaci árinformációkért lapozzon!