0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 23.

A legmenőbb házi üdítőitalok a nagyvilágból

Ezen a nyáron is tetőzött a forróság és a szárazság. A megnövekedett hőmérséklet hatására pedig fokozódik a szervezet vízvesztesége, amit ha nem pótoljuk, súlyos következményekkel kell számolnunk...
kukorica
Fotó: MMG/Csatlós Norbert

Kukoricatea

Ezt a pirított kukoricából készített, hagyományőrző itókát, japánul oksusucha-t Koreában gyakorlatilag víz helyett isszák, a másik koreai jellegzetesség, az árpatea mellett, sőt előfordul, hogy keverve a kettőt. Egy lágy, kissé édeskés ízű főzet, amiben természetesen visszaköszön a pörkölt kukorica zamata. Inkább csak hidratálónak tartják, -amiből szinte mindig álldogál egy kancsónyi a hűtőszekrényükben-, habár némi tápanyagtartalma és valamicske gyógyhatása is van. Állítólag segíti az emésztést, csökkenti a vérnyomást és kedvezően hat a vesék állapotára.

Előkészületek: az egész procedúra a kukorica pirításával kezdődik. A szárított kukoricát megmossuk, hagyjuk megszáradni, vagy alaposan lecsepegtetve vékony rétegben egy hideg serpenyőbe (pl.: öntöttvasból készültbe) öntjük és csak ezután kapcsoljuk be a lángot. Rendszeresen mocorgatva pirítsuk aranybarnára a szemeket. Hagyjuk kihűlni a magokat és tegyük jól záródó dobozba.

Teakészítés: három evőkanál pirított kukoricát tegyünk 4 csésze vízhez, forraljuk fel, majd alacsony hőfokra állítva további 15-20 percen keresztül főzzük. Szűrés után ízlés szerint melegen, vagy hidegen fogyaszthatjuk.

Papelón con Limón

Venezuela egyik legrégebbi és legnépszerűbb itala, ami finomítatlan nádcukorból, lime-léből és vízből készül.

Elkészítése: öntsünk egy csésze forró vizet 225g finomítatlan nádcukorra. Miután feloldódott a cukor, és kihűlt a folyadék, adjunk hozzá fél csésze frissen facsart lime-levet és egy csésze hideg vizet, majd jól keverjük el. Jégkockákkal tálaljuk.

Árpavíz

Az ókori Egyiptomból származó árpavizet a világ számos részén (India, Mexikó, Nagy- Britannia, Ausztrália, Ázsia) napjainkban is szívesen fogyasztják hűsítőként, egészségügyi előnyei és gyógyhatásai miatt. Többek között azért, mert valóban

hűti a szervezetet, segíthet a vérszegénység és a fáradtság legyőzésében, csökkenti az étvágyat, serkenti a zsíranyagcserét, mérsékelheti a vérnyomást, javítja az emésztést, enyhítheti az ízületi gyulladás tüneteit, stb.

Elkészítése: válogassunk át, és tisztítsunk meg 1 csésze árpát, aztán áztassuk be legalább 8 órára.  A leöblített szemeket tegyük 6 csésze vízbe, egy-egy kis darabka fahéjjal, és gyömbérrel (ha nem kedveljük, elhagyható), majd forraljuk fel. Főzzük csendesen 30 percig, majd szűrjük le és csavarjuk bele egy citrom levét. Ha szeretnénk, leheletnyit édesíthetjük. Teljesen natúran is elkészíthetjük, ekkor csak főzzük meg a megadott mennyiségű vízben az árpát és igyuk meg a főzővizet. Forrón és szobahőmérsékletűre hűtve is élvezhetjük. Ha nagyobb adagot készítünk, tiszta üvegben hűtőszekrényben néhány napig eltartható. A megmaradt árpa természetesen kedvünk szerint elfogyasztható.

(Forrás: MATE)

Marokkói mentatea

Megnevezése eléggé árulkodó, következtetni lehet belőle hovatartozására. Arra már kevésbé, hogy mennyire mélyen gyökerezik a marokkóiak kultúrájában, hogy szinte versengenek, ki készíti el a legfinomabb mentateát vendégei számára.

Elkészítése: két teáskanál zöldteára öntsünk 3,5 dl forrásban levő vizet és hagyjuk állni 15 percig. Szűrjük át, majd forraljuk fel 5 teáskanál nádcukorral. Tegyünk egy kis marék marokkói mentát egy kancsóba és forrázzuk le az édes teával. Kisebb hőálló poharakban szervírozzuk, többször újratöltve. Magasról, vékony sugárban öntve.

Forró ital fogyasztása kissé ellentmondásosnak tűnik forróság idején, pedig nagyon is logikus a magyarázata ennek a tradíciónak. A meleg folyadék megemeli a test belső hőmérsékletét, ami arra készteti a szervezetet, hogy több hőt adjon le izzadás révén. Ilyenkor a test felületéről elpárolgó verejték pedig hűti a bőrt, így a szervezet végeredményben hatékonyabban tudja leadni a hőt, mint hideg italok fogyasztásával.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: