Szerző: Lászlóffy Aranka

Stratégiaváltás: állóméhészet és anyanevelés

Szeged mellett, Újszentivánon élek. 300 méhcsaláddal dolgozom, amelyeket Tamási rendszerű, ½ NB keretméretű kaptárakban tartok. Még 5 évvel ezelőtt intenzíven vándoroltam, szezononként igyekeztem minél több mézelő növényt elérni, de szép fokozatosan, egy szemléletváltás okán egyre inkább az állóméhészkedés irányába mozdultam el.

A méhészkedés, mint a természetben folytatott egyik legszebb tevékenység, 2010-ben fogott meg, és azóta fokozatosan vált az életem részévé. Kezdetben a méhészkedés egy kissé az extrém sportokra emlékeztetett, egyfajta kihívásként jelent meg az életemben. Abban az időben motoroztam, díjugrattam, fogatot hajtottam, így beleillett az életembe, gondoltam, miért ne kóstolnék bele a méhészkedésbe is? A kezdeti varázs annyira kitartott, hogy azóta is főállású méhész vagyok, méhegészségügyi felelős lettem, a makói Maros Menti Méhész­egyesületet vezetem immáron 11 éve, illetve 3 éve hivatalos méh­anyanevelővé váltam. Kijelenthetem, hogy egész életemet átszőtte a méhészkedés és a hozzá kapcsolódó egyéb tevékenységek.

Több dologba is belevágtam az utóbbi 5 évben.

Ahhoz, hogy egy teljesen új méhészkedési rendszert alakítsak ki, illetve más értékesítési vonalakat hozzak létre (legyenek ezek akár új termékek is), szükségem volt olyan mankókra, kapaszkodókra, amelyeket például a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” pályázat révén találtam meg. De itt említeném a méh állatjóléti pályázatot is, amelynek feltételrendszere egyértelműen ösztönző tényezőként hatott a szakmai fejlődésemre.

A „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” a kezdetektől fogva tetszett, úgy a feltételrendszer, amely a pályázók kötelezettségeit, vállalásait meghatározta, mint a pályázható támogatás összege. Ellentétben a fiatal gazda kiírással, úgy éreztem, teljesen vállalható dolgokat valósíthatok meg, nem láttam benne akkora kockázatot vagy túlzóan súlyos kötelezettségeket, mint egyéb jogcímeknél. Ez a pályázat egy méhész számára kitűnő lehetőséget biztosított a fejlődéshez. Szabad mozgástér adódott olyan dolgok megvalósítására – legyen ez akár létszámnövelés, telephelyvásárlás vagy már meglévő telephely korszerűsítése –, amelyekre a méhészeti ágazati támogatásokból nem volt lehetőség. De szóba jöhetett volna gépjárművásárlás is. Összességében az a szabadság tetszett, amire egy sikeres pályázat esetén az összeget felhasználhattam. A méh állatjóléti pályázat pedig teljes mértékig teljesíthető volt, a 4 kilo­gramm méz visszahagyása egyetlen méhész számára sem kellene, hogy nehézséget jelentsen. Természetesen tudomásom van az ellenőrzések során tapasztalt kellemetlenségekről, amelyeket én inkább az ellenőrök hozzá nem értésére, mintsem rosszindulatára fognék. Amúgy a legtöbben, akik pályáztak, ismerték a pályázat feltételrendszerét (kaptárak megjelölése, méhészeti munkanapló naprakész vezetése stb.), tehát egy ellenőrzés önmagában nem kellene, hogy gondot okozzon. Egy viszont biztos:

például Csongrád-Csanád vármegyében az idei évben az ellenőrzések a méhészeti szezon egyik kritikus időpontjában történtek, néhol akadályozva a méhészt a vándorlásban vagy egyéb méhészeti munkájában, amit semmiképp sem tartok helyénvalónak.

A pályázat tervezésekor nyilván el kellett döntenem a fejlesztés irányát, célját. A kisüzemes pályázatból egy nagyobb léptékű telephelybővítést tudtam megvalósítani. Mint már említettem, a szakmai szemléletváltás abba az irányba terelte a méhészkedést, hogy állóméhészetté alakultam, illetve megvalósíthattam régi álmomat, hogy hivatalos méhtenyésztővé, anyanevelővé váljak. Ez a téma már a méhésziskolában is vissza-visszatérő mozzanata volt az életemnek, még a méhész szakmunkásvizsgán is méhanya­nevelés tételt sikerült húznom. Nem csoda, hogy a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” is abba az irányba segített haladni, amelyiket már régen kitűztem célomul. Természetesen még nem értem teljesen végére a megvalósításnak. A végkifizetés segítségével szeretnék egy webáruházat létrehozni és működtetni, valamint tervben van egy fagyasztó-hűtőkonténer is.