A kása már majdnem leves
Az ókorban leggyakrabban sűrű, kásaszerű leveseket fogyasztottak, az alsóbb társadalmi osztályba tartozók számára ez volt a legmegfizethetőbb módja annak, hogy megtöltsék bendőjüket. Ami igaz, az igaz, a gabonaféléket, hüvelyeseket, és más zöldségeket, valamint némi zsírt tartalmazó „levesük” valószínűleg hosszabb időre jóllakatta az embereket, mint valami kevésbé komplex étel.
„Kenyérleves”
A középkor táplálkozását már a kenyér „uralta”, a korszak leveseiben is megtaláljuk a kenyérszeletet, megpirítva, meleg folyadékkal nyakon öntve. De a fűszerekről sem feledkeztek ám meg, sőt egyre bőségesebben használták, szinte már pazarlóan. Abban a korban a fűszer státuszszimbólumnak számított, ennek megfelelően a gazdagok, az uralkodók, a főurak lakomái dúskáltak ezekben. A szegényebbek számára még a leves is ízetlenebb volt, nem csak soványabb és kevésbé tartalmas.
Egy divathóbort miatt
A 14. századi ruhadivat, a hatalmas nyakfodrok macerássá tették a leves tálkából történő kihörpintését. Más módon kellett kieszközölni, hogy a tálkából a szájba jusson az ízes folyadék. A szükség tehát életre hívta a leveseskanalat, majd a kanállal történő evés szokása egész szépen megszilárdult. A fémmegmunkálás remekei fokozatosan beférkőztek a háztartásokba tálak és evőeszközök formájában, a kerámiákat felváltotta a jóval praktikusabb fémedény.
Az étkezés nyitánya
A 15. század közepétől a leves többé-kevésbé azt jelenti, amit ma. Használtak hozzá sűrítést, és zöldségalapot. És Amerika megtalálása is gazdagította a zöldségek palettáját. Medici Katalin szakácsai már olasz tésztát is tettek a húslevesbe. A leveses tányért 1650-ben vezették be Franciaországban. A leves 1700 körül kitüntetett szerepbe került, az étkezés első fogása lett. Ezidőtájt meglepő fordulattal a kerámiaipar fejlődése háttérbe szorította a fémedényeket. Lehetővé vált, hogy a gőzölgő előételt díszes levesestálban állítsák az asztal közepére.
Idő vagy pénz?
1795-ben felfedezték a légmentesen lezárt edényben levő étel sterilizálását. 1802-ben az első konzervgyár létesülése, majd 1810-ben a csomagolóanyagok fejlődése jelentett előrelépést. A robbanásszerűen fejlődő ipar ugyanakkor „megdézsmálta” a nőket.
Ez nemcsak azért volt kényes momentum, mert munkaerőt vont el a mezőgazdaságból, hanem azért is, mert a gyárak vasfegyelme, munkarendje és a megterhelőbb munka kihatással volt a családok táplálkozására. Ha szerényebb körülmények között is, de addig a nők étel tudtak tenni az asztalra.
Mivel a főzés fáradságos, és időigényes feladatára egyre kevésbé adódott alkalom, nem létezett büfé, munkahelyi étkezde, és még az ebédszünet is csekély volt, megszaporodtak a betegségek miatti kimaradások. Mindezek miatt egyre nagyobb igény mutatkozott az élelmezés más módon történő biztosítására, vagyis a nagy mennyiségben, olcsón előállítható készételekre.
