0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. május 16.

Túlevéskor is van segítség: dizsesztívimok, alkoholmentesen is!

Túl sokat evett, túl nehezet, esetleg túl későn? Emiatt kicsit beszűkült a világ, elnehezült a feje, és egy tapodtat sem tud mozdulni? A dizsesztívumok éppen ilyen alkalmakkal nyújthatnak hathatós segítséget. És ezek nem csak alkoholosak lehetnek!
Dizsesztívumoknak nevezzük azokat az itókákat, amelyeket akkor szokás inni, amikor úgy érezzük, hogy jóval többet sikerült ennünk, mint kívánatos lett volna.

Még a gyomrunk is alig bír megmoccanni, pedig neki kell megkeverni az egész tartalmat, illetve az emésztéshez is hozzá kellene látnia. A túltelített gyomornak sokkal nehezebb dolga van, mint a nagyjából nyolcvan (vagy kevesebb) százalékig megtöltöttnek. Ilyenkor jobb híján, utólag próbáljuk kezelni a bajt. Erre vannak a dizsesztívumok. Amelyek persze igen gyakran alkoholosak.

rántott ételek
Fotó: Freepik
De arra az esetre is van megoldás, ha nem szereti az alkoholos italokat, vagy nem szabad fogyasztania.

Meleg, citromos víz: az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb emésztést segítő ital. A citromlé stimulálja az emésztőnedvek termelését, növeli hatékonyságukat és megkönnyíti ürülésüket. Ezenkívül segít fenntartani a szervezet pH-egyensúlyát, lúgosít és csökkenti a gyomorégést. Facsarjuk ki egy fél citrom levét egy csésze meleg (nem forró) vízbe és étkezés után lassan kortyolgassuk.

Gyömbér tea: vegyületei gyorsítják a gyomor kiürülését, hatékonyabbá teszik az emésztést, átmelegít, serkenti a tovahaladást, gátolja az erjedést, illetve az erjedés miatt keletkező gázok termelődését. Elűzi az émelygést és a hányingert. A zsíros, nehezen emésztgető ételekbe már eleve érdemes fűszerként használni. Ha ez nem megoldható, akkor az étkezés után kortyoljunk el egy csésze meleg, gyömbér teát.gyömbér emésztés egészség gyógynövény

Bazsalikom tea: fokozza a gyomor emésztőerejét, megtisztítja a gyomorfalat a lerakódásoktól, ösztönzi a pangó, nehezen emészthető étel továbbjutását.

Borsmenta tea: javítja az emésztést, fokozza a gyomorműködés hatékonyságát, elősegíti a gyomortartalom továbbhaladását, ellazítja a gasztrointesztinális rendszer izmait, csökkenti a puffadást és a gázképződést. Étkezés után rágcsáljunk néhány friss levelet, vagy készítsünk egy teát.

Kamilla tea: gátolja az erjedést, csökkenti a gyulladást, segít kipucolni a lerakódásokat az emésztőrendszerből, illetve nyugtat, ami jól jön, ha stresszesek vagyunk, mivel gyakran éppen ez az egyik fő oka az emésztési zavarokat.

Édeskömény tea: megszünteti az émelygést, nyugtatja a gyomrot, szabályozza a gyomorsavtermelést, segíti a gyomorfal megtisztulását, támogatja az emésztési folyamatokat, csökkenti a gyomor teltségérzetét, illetve a puffadást.

Fahéj tea: a fahéj főzete enyhén fokozza a gyomorsavtermelést, valamint segíti a gyomor és a belek megtisztulását.

Zöld tea: az antioxidánsokban és polifenolokban gazdag zöld tea segíti az élelmek hatékony lebontását, csökkenti az emésztőrendszer gyulladását, tisztán tartja a belső szerveket, elősegíti a salakanyagok kiürülését.

Kakukkfű tea: hatékonyabbá teszi az emésztést, fokozza az emésztőnedvek termelését, megszünteti az erjedést, továbbá segíti a szelek távozását. Fűszerként is érdemes használni.

Kurkumás tej: a kurkuma támogatja az emésztést, közreműködésével a gyomor könnyebben boldogul az elfogyasztott élelemmel, meggátol mindenféle erjedéses folyamatot és elősegíti a nyugodt alvást.

Az almaecet gyorsítja az anyagcserét, javítja az emésztést
Az almaecet gyorsítja az anyagcserét, javítja az emésztést

Almaecetes víz: az almaecet megnöveli a gyomor savszintjét, ezáltal segít az élelmiszerek hatékonyabb lebontásában. Mindennapos fogyasztásra nem ajánlott, inkább csak szükség esetén, mértékkel. Keverjünk össze egy evőkanál almaecetet egy pohár meleg vízzel.

Kombucha: lényegében ez egy fermentált tea, ha étkezés után fogyasztunk belőle egy keveset, azzal javíthatjuk az emésztést és a tápanyagok felszívódását.

És végezetül érdemes megjegyezni azt, hogy az optimális emésztéshez és a tápanyagok zavartalan felszívódásához elengedhetetlen a megfelelő hidratálás.

Azonban étkezés közben, és közvetlenül utána nem ajánlott sokat inni, mivel a folyadékok felhígítják az emésztőnedveket, ezáltal gyengítik az emésztést. A folyadékpótlás az étkezések közötti időszakokban ideális. Egyébként pedig a javunkra válik, ha nem töltjük csurig a gyomrot, illetve étkezés után sziesztázunk legalább 15-20 percet.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: