0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. október 20.

Náluk minden málna!

A zalai dombokon fekvő Mézédes Málnafarm nem csupán egy családi gazdaság, hanem életforma, amit Czémán Ildikó, a tulajdonos nap mint nap szenvedéllyel képvisel.

Szerző: Rostási Nikolett

„Nálunk minden málna!” – hirdeti a piacokon egyszerű, de annál beszédesebb mottójuk. És ez nem túlzás: standjaikon a málna szinte minden formában megtalálható.

A Mézédes Málnafarm tulajdonosa Zala vármegyében, Tormaföldén nőtt fel, ahol az emberek, köztük családja mindennapjait az erdő- és mezőgazdálkodás határozta meg. Férjével, Gergővel a középiskolai évek alatt ismerkedett meg. 2010-ben felvételt nyert Keszthelyre, az akkori Pannon Egyetem Georgikon Karára, ahol 2014-ben diplomát szerzett gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökként. Már az egyetemi évek alatt Gergővel közösen tervezték a családi vállalkozásukat.

2014-ben kötött házasságuk után a 2015-ös fiatal gazda pályázatra benyújtották kidolgozott projektjüket, melyet a támogatásnak köszönhetően meg is valósítottak Felsőrajkon, Vicsoripuszta településrészen.
Ildikóék egyelőre nem tervezik a terület növelését

– A benyújtott pályázatban a méhészetet és a málnatermesztést jelöltük meg profilunkként. A médiában akkoriban többször találkoztunk azzal, hogy a magyar málnának befellegzett. Gondoltuk, itt a lehetőség, hogy tegyünk a magyar málnáért, így belevágtunk a termesztésébe. Gyorsan szakmai segítséget kaptunk, egy Zala vármegyei málnaszaporítóanyag-előállító karolt fel bennünket. Tanácsokkal látott el, illetve tőle vásároltuk a szaporítóanyagot is. Ezen kívül több ültetvény-­látogatás keretében próbáltuk elsajátítani a málnatermesztés csínját-bínját.

Három hektáron kezdték el a málnát termeszteni, 1,5 hektár Fertődi zamatos és 1,5 hektár Autumn bliss fajtát telepítettek Felsőrajkon. Összesen 36 ezer málnatövet ültettek el. A két fajta kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a nyár elejétől az első fagyig friss málnát tudjanak a vásárlóik asztalára juttatni. Mostanra a Fertődi zamatosból csak kiskertnyi mennyiség maradt. Elsősorban a humán erőforrás, illetve a talaj és a mikroklíma miatt csökkentették le a területét.

Az Autumn bliss fajtát viszont máig 1,5 hektáron termesztik, és kiválóan alkalmas feldolgozásra, illetve friss fogyasztásra. Ezzel a vásárlóikat szeretnék meglepni, mondván, októberben is van magyar málna, hiszen ez a fajta az első fagyokig terem.

A farm tulajdonosa a málnatermesztés munkafolyamatairól is beszámolt.

– Mi a Blissyt tavasszal, az első fagyok elmúltával visszavágjuk, ezzel jelentősen csökkentve a tavaszi növényvédelem költségeit. Nincs szükség lemosó permetezésre, nem kell kézi metszést végezni, és kötözni sem. A tavasszal kihajtó sarjakon hozza a termését. A folyamatos érés miatt állandó tápanyag-utánpótlást igényel a növény, amelyet mi legnagyobb részben lombtrágyákkal oldunk meg, de öntözőműtrágyákat is használunk. A sorközök és a művelőutak füvesítve vannak, a gyom­mentesítés és a fűnyírás heti rendsze­rességet igényel. Rengeteg humán­erőforrás-igénye van a szedésnek, ezt egyszerűsített munka keretében oldjuk meg. A szedés szervezése és lebonyolítása a legnehezebb feladat. A szedést követően pedig, akár frissen, akár feldolgozva, az értékesítés következik.

Czémán Ildikó málnából készült minőségi termékei mögött valódi elhivatottság rejlik. Elsősorban szörpöt és lekvárt készít, de kerül ki a műhelyből ecet, pálinka (málnapárlat), sőt, liofilizált málna is. Málnaszörpből hűvösebb időben málnás gumicukor is készül, nagyjából a friss málnát váltja a pulton, hiszen a meleget nem bírja. A lekvárok több ízben készülnek: cukor felhasználásával natúr, mentás, fehér csokis és levendulás málnalekvárok, a diabetikus málnalekvárhoz eritritet használ.

Lekvárjaik ízvilágát hol az év tortája, hol az év fagylaltja verseny ihlette, de például a levendulás málnalekvár a balatoni piacok igénye alapján készült.

A Mézédes Málnafarm termékeinek sikere nem véletlen. A titok a gondosan válogatott alapanyagban és a generációk óta őrzött receptekben rejlik. Termékeik mindegyike kistermelői, kézműves, melyek a saját málnából készülnek. A plusz felhasznált alapanyagok, például cukor, citromsav, citruspektin beszerzési forrásai évek óta változatlanok. Általában közeli nagykereskedőktől vásárolják őket, a menta, levendula pedig saját kiskertből való. A málnaszörp receptúrája több mint 100 éves, férje dédmamájától származik – némi átalakítást azért végeztek a recepten.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magyar Mezőgazdaság