Ha a vírus miatt nincs áru, a vevő máshoz fordul
A kacsa előállításánál háromféle típus létezik: a pecsenyekacsa, a mulard és a hús típusú barbarie. Utóbbival csak Franciaországban foglalkoznak, 2021–2022-ben a madárinfluenza miatt szinte teljesen kiirtották. Mára visszaállt a megszokott szintre, a franciák 25-30 millió darabot nevelnek fel évente. Hasonló fajta nálunk nincs, a lengyeleknél elenyésző a számuk. Mulard kacsánál számottevő a bolgárok termelése, ebből értelmezhető tenyésztés Magyarországon és Franciaországban létezik. A bolgárok mulard előállítása stabil, idehaza a madárinfluenza ebben a fajtában nagy károkat okozott, előfordult, hogy 5 millióról 3 millió darabra csökkent a létszáma. A franciáknál, amikor megfeleződött az állomány, kb. 15 millió darab mulard kacsát tartottak, napjainkban újra 30-32 millió darabot nevelnek. Ez utóbbiról tudni kell, hogy kizárólag a saját belső piacukon forgalmazzák. A pecsenyekacsa nevelési kapacitása Magyarországon elérhetné a 30 millió darabot, viszont az állomány összesen 17 millió darabot tesz ki. Ennek a legfőbb oka a már többször emlegetett madárinfluenza, 2025-re is 27-28 millió darabot terveztek, és a végén örülhetünk mi, magyarok, ha lesz 16-17 millió darab. Ebből mintegy 8 millió egyedet a Tranzit-Food Kft. állít elő.
Amikor egy vevőt egy szállító nem szolgál ki, akkor az záros határidőn belül keres egy másik beszállítót, mert alapanyag nélkül elveszítheti a piacát. Viszont, aki – hiába a vis maior – nem tud szállítani, éppen a madárinfluenza miatt, az kiesik a vevő köréből, elveszíti a piacát, amit aztán visszaszerezni irgalmatlanul nehéz. A Tranzit Csoportnál az a szokás, hogyha véletlenül betegség miatt el is veszítenek egy telepet, a vevőiknek nem mondják, hogy nincs áru, valahonnan mindenképp szereznek, hogy a korábban kiépített kereskedelmi kapcsolat továbbra is működjön. Példaként említette Szabó Ákos Japánt mint nagy víziszárnyas-vásárlót. Ők regionális szinten vizsgálják a víziszárnyas-fertőzést, ahol ilyet tapasztalnak, azt kizárja. Mi, magyarok az elmúlt 3 évben nem tudtunk emiatt szállítani, mára a japánok elfeledtek bennünket, mint víziszárnyas-tenyésztőket. Annak idején 2,5-3 évbe tellett, mire sikerült bejutni a távol-keleti piacra, most csak törhetjük a fejünket, hogy mihez kezdjünk. Pedig 2015–2020 között Magyarország Japán legnagyobb kacsa-exportőre volt. Ugyanez érvényes az európai vevőkre, azt ők sem fogadják el, hogy a megkötött szerződés dacára, a madárinfluenza-fertőzés miatt nem tudunk karácsonyra árut szállítani. Ilyen esetben a kereskedő is nagyot bukik, amennyiben nem tudja pótolni a tőlünk kiesett árumennyiséget.
Évente, megbízhatóan minimum 25 millió pecsenyekacsát kell levágnunk és feldolgoznunk. Ha jó évünk van, eljuthatunk a 30 millió darabig, a mulard kacsából pedig meg kell termelnünk legalább 5 millió állatot minden évben. Ezt a piac igényli.
Ami pedig a libát illeti, a Lúdszövetség elnökeként Szabó Ákos tisztában van azzal, hogy ennek az ágazatnak mi a nemzetgazdasági súlya, mi a jelentősége a világtermelésben. Az egyáltalán nem vigasztalhat bennünket, hogy hasonló a helyzet a lengyeleknél. Ők ebben az évben jó, ha 4,3 millió darab libát állítanak elő, korábban ez 7-8 millió darabot tett ki, a magyar húslibatermelés pedig a legoptimistább becslések szerint is 1,5-1,6 millió darab lehet. Azaz a lengyel és magyar húslúd termelése összesen maximum 6 millió egyed, ehhez még hozzávehető az izraeli kóser vágású 1 millió liba, azaz egész Európa kb. csak 7 millió madarat képes előállítani.
Libafogyasztást ösztönző marketing kell
Amikor a jelenlegi helyzet kialakulásának okait veszi górcső alá Szabó Ákos, azt említi, hogy a fiatalok körében a víziszárnyas-fogyasztás nem trendi. A fiatal generáció a libát nem keresi, mert nem ismeri, és nem tudja elkészíteni sem. Ugyanakkor érdemes lenne jobban magunkba tekinteni. Nem fejlesztettük ezt a terméket, egyáltalán nem foglalkoztunk a liba genetikájával. Meg kellett volna oldani, hogy a lúdtartásban tapasztalható szezonalitást, hullámzást kisimítsuk. A liba az 5-25. hét között tojik, ugyanakkor a fogyasztót egész évben kell kiszolgálni. Az egész magyar libaiparág a méreténél fogva annyira elenyésző, hogy arra nem érdemes reklámot szervezni. Mivel kicsi az ágazat, a feldolgozás gépesítésébe egyetlen vállalkozó sem akart invesztálni. A genetikai fejlesztés drága dolog, de a méretbeli elmaradottság miatt itt nem történt meg az, ami a brojlernél, a kacsánál vagy a pulykánál lezajlott – ott rohamléptekkel javult a genetika minden részlete. Szükséges lenne, hogy a feldolgozást kevesebb élő munkaerővel, energiával, hatékonyabban oldjuk meg, ezek területén az elmúlt időszakban semmiféle fejlesztés nem valósult meg. Adódik a kérdés, lehet-e ezen változtatni? Külön-külön nem, és bármennyire is versenyhelyzetben vannak egymással a különböző országok, nincs más kiút, mint az államok közötti összefogás. Miközben számos terméket reklámoznak, így a Tranzit-Food is, a libára egy forint marketingköltséget nem fordítanak a termelők.
