A kelbimbó vagy hivatalos nevén bimbóskel sajátos megjelenésű káposztaféle: magas szárat nevel, amin a levelek hónaljában sorban tömött fejecskék alakulnak ki, ezeket a „bimbókat” fogyasztjuk. A növény csúcsán levélüstök marad meg. Késő ősszel, télen szedhetjük, és a fagyos időt is jól viseli, nem kell begyűjteni és tárolni a termést, elég csak kisétálni a kertbe és leszedni a kívánt mennyiséget.

Igen magas szárazanyag-tartalmú zöldség, még a káposztafélék közt is kimagasló ebből a szempontból. C-vitaminból annyit halmoz föl, mint a zöldpaprika, amiből Szent-Györgyi Albert kimutatta ezt a vitamint. Száz gramm kelbimbó 90-120 milligramm C-vitamint tartalmaz, és figyelemre méltó a K-vitamin mennyisége is: a benne lévő 177 mikrogramm az ember napi vitaminigényének másfélszerese. B6 és B9-vitaminból a napi igény 15%-a fedezhető 100 gramm kelbimbóval, ezen kívül foszforral és mangánnal látja el szervezetünket értékelhető mennyiségben.

Hosszú a tenyészideje

Nagy termetű, fényigényes zöldség, mély rétegű, jól megmunkált talajba palántázzuk. Ha növénytársításban gondolkodunk, mindenképpen valamilyen alacsony növekedésű zöldséget ültessünk mellé, hogy ne árnyékolja be a szomszédja. Frissen trágyázott területre ültessük, illetve mivel későn kell kiültetni, előveteménye lehet a retek, zöldhagyma, vagy az áttelelő spenót.

A bimbóskel tenyészideje fajtától függően 24-35 hét, és a szedésidejét figyelembe véve kell megkezdeni a palántanevelését. Nem hibázunk nagyot, ha valamikor áprilisban vetjük el a magjait, mert akkor még a hosszú tenyészidejű fajták is szedhetővé válnak novemberre, a kori fajták pedig októberre.