Az élelmiszer- és italipar ezzel szemben régóta azt hangsúlyozza, hogy az ilyen adók nem bizonyultak hatékonynak az elhízás vagy a krónikus betegségek visszaszorításában, miközben jelentős terhet rónak a fogyasztókra és a vállalkozásokra.
A szektor érdekképviseletei egy 2025-ös elemzésre és számos esettanulmányra hivatkozva azt állítják: az üdítőital-adók bevezetése után sem csökkent érdemben az elhízás előfordulása, ezért inkább az életmódprogramokat tartanák célravezetőnek.
A tudományos irodalom ugyanakkor ennél árnyaltabb képet mutat. A legtöbb kutatás szerint az adópolitikai eszközök rövid távon valóban csökkentik az egészségtelen termékek fogyasztását, és ösztönzik a gyártókat a cukor-, só- és zsírtartalom mérséklésére, ám önmagukban nem elegendőek az elhízás-járvány megfékezéséhez.
Merre billen a mérleg?
Rövid távon szinte biztosra vehető, hogy a javaslat számottevő átdolgozáson megy át, mire a Bizottság hivatalosan is előterjeszti, majd a Tanács és az Európai Parlament napirendjére kerül. Abban azonban már most konszenzus körvonalazódik, hogy az élelmiszer-adóztatás kérdése messze túlmutat a közegészségügyön: egyszerre érinti az uniós költségvetési stratégiát, az ipar versenyképességét, valamint azt, meddig terjedhet az EU szerepe a polgárok mindennapi fogyasztási szokásainak alakításában.
