És akkor most jön az éves mérleg. Ha ez egy olyan növény, egy olyan állomány, ahol jó sok virág van, és jut is, marad is, akkor nincs nagy probléma. Az elfogyasztott virágokat felvezetjük kiadásként az evolúció nagy, éves főkönyvébe, és minden más nyereség. Ebben az esetben a bundásbogár nem kártevő, hanem beporzó: mondjuk egy repce- vagy napraforgótáblán, vagy éppen a bőségesen nyíló kiskerti almafán a munka hőse lehet.
Ha viszont a növényünkön csak egyetlen, régóta dédelgetett és nagyon várt virág nyílik ki, és jön egy ilyen haramia, akkor minden lesz a bundásbogár, csak a hősies segítőnk nem. A dísznövényeken, ahol kevés, de nagy virág a cél – vágott virágok esetében vagy kincsként őrizgetett, különleges kerti ritkaságoknál –, a bogarunkra nyugodt szívvel gondolhatunk károsítóként. Ha felszaporodik és tönkretenné egy-egy év látványos virágzását valamely fajnál, nincs mese, védekezni kell ellene. Ehhez viszont ismerni kell a biológiáját, életciklusát.
Védekezzünk vagy ne – döntés kérdése
Ahogy már szó volt róla, a kifejlett bogarak tavasszal jelennek meg. Érési táplálkozás és párosodás után a nőstények a talajba rakják le a tojásaikat. A kikelő lárvák klasszikus, csontfehér pajorokként élnek a földben, 5-6 hónap alatt érik el végső méretüket. Gyökerekkel táplálkoznak, de mivel jelenlétük sehol sem tömeges, komoly károkat nem okoznak. A tél folyamán bábozódnak a talajban, és a tavaszi napsugarak melege csalogatja elő őket, hogy a körforgás folytatódhasson.
A faj elleni védekezést tehát erre a tengelyre kell felfűzni.
Ha nem tudjuk folyamatosan figyelni a virágokat, akkor színcsapdákkal gyéríthetjük a bogarakat. A vízzel megtöltött kék (!) színű vödrökre és tálakra valamilyen titokzatos oknál fogva az imágók rárepülnek, és ha egy csepp mosogatószert is teszünk az oldatba, biztos, hogy nem lesznek túlélők. Azért tudni kell, hogy ezzel a módszerrel nem csak ezt a fajt gyérítjük, hiszen más rovarokat is csalogat a kék szín. Vannak közöttük hasznosak és haszontalanok is.
Ha viszont biztosra akarunk menni, és célzottan a bundásbogár az ellenség, akkor érdemes befektetni egy-egy feromoncsapdába. Ez kizárólag a megcélzott fajt csalogatja, illetve annak a hímjeit, a nőstények csábító illatanyagát utánozva. A csapdákat időben ki kell helyezni a növények közé, napsütötte helyre.
Ezzel a módszerrel a megtermékenyítést, a tojásrakást próbáljuk megakadályozni, ezért inkább hosszú távú befektetésnek tekinthető.
A legnagyobb kérdés, mint mindig, most is ugyanaz. Érdemes-e felvenni vele a harcot, küzdeni ellene, vagy bele tudjuk-e illeszteni a biológiai sokféleség elfogadó szemléletébe. Utóbbi esetben kicsit megkönnyítjük az életünket, még ha nem is lesz minden virágunk tökéletes a kertben. Ha viszont küzdünk ellene, akkor áldoznunk kell érte, és a tökéletességnek ára van.
A talajhoz szorosan kötődő fajként a bundásbogárra természetesen kihat mindenféle földművelés is. A rendszeres talajlazítás zavarja a lárvák életét, gyérítheti is őket. A vastag mulcstakaró megnehezíti a nőstények tojásrakását, illetve jó életfeltételeket teremt a talajközelben vagy a talajban élő hasznos ragadozó élőlényeknek, akik hatékonyan ritkítják a bundásbogár lárváit, imágóit. A biodiverz kiskerti rendszerek ennek okán mindig kifizetődőek, érdemes ezt az alapelvet szem előtt tartani.
