0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. február 7.

Káposztabetakarítás hajolgatás nélkül

Mint sokan a térségben, Szatmári Benő is már harmadik generációs kertészként termeszt zöldséget Bugyi község határában. Családi gazdaságuk 20 éve káposztafélékre szakosodott, a hajdani nagybani piaci értékesítést felváltotta az áruházi beszállítás.

Bevált termesztéstechnológia

A tavasszal kombinátorral és forgó boronával előkészített talajba március végétől, április elejétől július közepéig ültetik el a felgyői Grow Palánta Kft.-től vásárolt speedie tálcás palántákat. A térállás viszonylag sűrű (60 × 35 centiméter), hogy ne nőjenek nagyobbra a fejek a kívánt méretnél.

Kizárólag öntözhető táblákban termesztik a káposztaféléket, zellert. A fúrt kutakból öntöződobokkal, konzolokkal elégítik ki a növények vízigényét. Az esőztető öntözéssel mérsékelni tudják a légköri aszályt is, a betegségeknek kedvező túlzott párásítástól viszont nem kell tartani. Bár a csepegtetés víztakarékosabb lenne, annak megvalósítása a technológia módosítását is megkövetelné.

Az áruházak a legföljebb 2,5 kilós fejekre vevők
Fotó: Rimóczi Irén

A tápanyagok közül a káliumot, foszfort alaptrágyaként juttatják ki, a nitrogént fejtrágyaként adagolják, ezen túl kalciummal, mikroelemekkel lombtrágyáznak. A homokos vályogtalajba Phylazonit baktériumtrágyát is kijuttatnak.

Jótékony hatását jól mutatja, hogy mióta használják, az ősszel betárcsázott torzsa egyik évről a másikra lebomlik a talajban. A növényvédelmi kihívások kezeléséhez Szatmári Benő szerint utolérték magukat a növényvédő szerek gyártói, forgalmazói, egyre több hatásos biológiai készítmény áll rendelkezésükre.

A betakarítás június elejétől indul, és legkésőbb novemberben bekerül a tárolóba a fejes és a vörös káposzta. A kelkáposzta egy része még kint van a földeken, és a szokatlan hideg okozott fagykárt. Ráadásul idén sosem látott vadkárral is szembesültek: a havas napokon vadludak lepték el az állományokat, és sok fejet tönkretettek. A varjak egész évben sok kárt tesznek, ültetés után kicsipkedik a palánták hajtáscsúcsát vagy az egész növényt, de később a már kész káposztára is ráülnek. Az ijesztésre szolgáló hanghatást vagy mechanikai eszközt pedig gyorsan megszokják.

Jelenleg több káposzta van a tárolókban,
mint más években szokott
Fotó: Rimóczi Irén

A fajtaválasztásnál a fogyasztói, kereskedelmi igények figyelembevételén kívül nagyon fontos, hogy jól illeszkedjenek az alkalmazott technológiához. A gépi szedéshez például előny, ha a fejek kicsit laposabbak, több külső levelük van, és hosszabb, repedésre nem érzékeny a torzsájuk.

Lassabban fogy a tárolóból a káposzta

A kitárolás az egyik legmunkaigényesebb technológiai elem. Az ilyenkor leszedett levelek nem vesznek kárba, juhtenyésztők viszik el, ugyanis télen szaporodásbiológiai szempontból jót tesz az állatoknak a zöldtakarmány.

„Jelenleg a szokásosnál több káposzta van a tárolóban, lassabban és sajnos feleannyiért kel, mint átlagos években. Nem feltétlenül hazánkban termeltünk többet, a piaci zavart valószínűleg az okozta, hogy már augusztustól kezdődően több import érkezett.

Ha sikerül mindent eladni, akkor elkerüljük a veszteséget, profitunk azonban biztos nem lesz rajta.

Zellerből rosszabb a helyzet, egy része várhatóan a nyakunkon marad, abból ugyanis országosan túltermelés volt, mondta Szatmári Benő a nem túl jó híreket. A kertész azonban hosszú távra tervez, ezt bizonyítja a tavalyi nagy beruházás is, és bízik abban, hogy a következő szezon kiegyenlítettebb értékesítést hoz.

Vecsési káposzta: hagyomány modern köntösben

Korai káposzta, de mennyire korán?

Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: