Aki innovatív megoldásokat vezetett be a kávétermesztésbe amit a többi termelő értetlenül fogadott. Aki ezekkel kivételesen jó, szó szerint díjnyertes kávét tudott termeszteni. Aki menő termékké változtatta a kávé addig hulladéknak tartott részét, a gyümölcshúst, és megismertette a világgal a cascara-t.
Mielőtt megízlelnénk a cascara-t, és rátérnénk egészségügyi hatásaira, tényleg érdemes megismerkedni azzal, akinek hálásak lehetünk azért, hogy fogyaszthatjuk.

Lehet jobb, mint a bevált módszer
Aida Batlle egy ötödik generációs kávétermesztő El Salvadorban. Azonban az, hogy ez így alakult, mégsem volt annyira magától értetődő, hiszen családjának menekülnie kellett az 1980-tól 1992-ig tartó polgárháború miatt. 2002-ben érkezett vissza hazájába, és úgy fogott bele a kávétermesztésbe, hogy szinte alig tudott róla valamit. Arról nem is beszélve, hogy soha életében nem ivott még egyetlen csésze Batlle kávét sem. Egyszerűen azért, mert nem volt ilyen.
Elérkezett az idő az újításra

Amikor végre meglátta az ültetvényeket, azonnal beleszeretett az egészbe. És bármilyen nehéznek ígérkezett, és bármennyire veszteséges is volt akkoriban az üzletág, bele akart vágni. Édesapja minden irányítást átadott neki, azzal a biztos tudattal, hogy bárhogy is sikerüljön, a termést úgyis átveszik.
Sokak szemében hátránynak tűnhetett csekélyke tudása a kávétermesztésről, mégis éppen ez lett a legnagyobb előnye. Egyedi látásmódjával gyakorlatilag újra felfedezte a kávétermesztést. Szeretettel és gyengédséggel fordult egy sokat kínzott növény felé.
Egyrészt átállt biotermesztésre, -amit egyáltalán nem olyan könnyű megvalósítani-, másrészt pedig hagyta megérni a termést, ahogy általában a gyümölcsöknél szokás. A kávécseresznye végül is gyümölcs, és ő úgy is tekintett rá, mint egy gyümölcsre.
Ezért a többiekkel ellentétben -akik ipari módszerekkel dolgoztak, és még éretlenül letépték a termést- várt addig, míg megpirosodtak a bogyók. Nem tűnik nagy dolognak, mégis jelentős különbséget eredményezett. Ezzel a különleges módszerrel termesztett kávéjával benevezett az El Salvadorban 2003-ban első ízben megrendezett -egyébként 1999-ben alapított- Kiválósági Kupára, és a Finca Kilimanjaro-ja abszolút lenyűgözte a verseny zsűrijét. Ő volt az első és egyetlen nő, aki megkapta ezt az elismerést.
A kezdők szerencséje volna? Aligha, ez az innováció természete.



