Monokultúrában az optimális nitrogénadag 180-240 kg/ha volt (növelt adagú foszforral és káliummal), míg ennél lényegesen kisebb Nopt+PK műtrágyát kellett – a nagyobb termésszint ellenére – kijuttatni bikultúrában (Nopt= 120-180 kg/ha + PK) és trikultúrában (Nopt= 60-120 kg/ha + PK).

A tartamkísérleteinkben azt is bizonyítottuk, hogy az egyes kukorica-genotípusok tápanyagreakciója igen jelentősen különbözik egymástól, amit feltétlenül figyelembe szükséges venni, különösen megfelelő vízellátás mellett (5. ábra).

Átlagos évjáratban a hibridek természetes táp­anyag-hasznosító képessége (műtrágya nélküli kontrollkezelésben 2-2,5 t/ha terméskülönbségek) és az optimális Nopt+PK (N = 100-180 kg/ha +PK) adagnál elért maximális termés (10,0-13,5 t/ha) jelentősen eltért egymástól.

Teljesen más helyzettel szembesülünk aszályos, száraz évjáratban. Ilyenkor lényegesen kisebb különbségeket lehetett megállapítani a kukoricahibridek tápanyag-reakciójában.

Ahogy a tápanyagellátásnál, úgy az állománysűrűség esetében is nagy a hib­ridek közti eltérés (5. táblázat). A hibridek átlagában kedvező vízellátottságú évjáratban 78 ezer/ha, átlagos évjáratban 66 ezer/ha, száraz évjáratban 51 ezer/ha tőszám bizonyult optimálisnak. A hibridek közötti különbség pedig kedvező évben 70-80 ezer/ha, átlagos évben 60-80 ezer/ha, száraz évben 50-60 ezer/ha volt.

Tartamkísérleteink változatos, komplex kezelései lehetőséget nyújtanak arra, hogy számos (több mint 100), eltérő intenzitású termesztéstechnológiai modell hatását vizsgáljuk hosszú időn (2004–2025) keresztül (6. ábra). A kiváló tulajdonságú csernozjom talajon minimális inputú (extenzív) technológiával csak szerény (5,9 t/ha) kukoricatermés realizálható.

A mérsékelt (low input technológia = 8,2 t/ha), de különösen az átlagos (mid-tech technológia = 11,6 t/ha) technológiai modellben jelentősen lehetett növelni a kukorica termésszintjét. A kukorica viszonylag nagy input­igényét jól mutatja, hogy az átlagos modell termését (11,6 t/ha) intenzív technológiával (öntözetlen feltételek mellett is) tovább lehetett 2,3 t/ha-ral növelni, így 21 év átlagában 13,9 t/ha termést tudtunk elérni.

Összességében megállapítható, hogy a hazai kukoricatermesztés korábbi technológiája jelentős átalakításra szorul. A tartamkísérleteink eredményei azt bizonyították, hogy – a szélsőségesen extrém évjárattól eltekintve – megfelelő termőhelyen, átlagos vagy annál jobb talajtípusokon továbbra is hatékony a kukoricater­mesztés. Ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő hibridválasztás, az optimalizált (vetésváltás, talajművelés, növényvédelem) és hibridspecifikus agrotechnika (trágyázás, vetésidő, tőszám) együttes alkalmazása.

Dr. Pepó Péter
professor emeritus, az MTA doktora
Debreceni Egyetem MÉK Növénytermesztési, Nemesítési és Növénytechnológiai Intézet