0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. április 29.

Csernobil negyven éve

Negyven évvel a csernobili atomkatasztrófa után a lezárt zóna egyszerre őrzi a sugárszennyezés nyugtalanító emlékét és mutatja meg, milyen meglepő erővel tér vissza a természet oda, ahonnan az ember visszavonult.

A katasztrófa után született vadon

1986 április 26-án a csernobili atomerőmű 4-es reaktorának robbanása nemcsak Európa legsúlyosabb civil nukleáris balesetét okozta, hanem egy különös, máig tartó ökológiai történetet is elindított. A reaktorból radioaktív felhő emelkedett a magasba, amely Európa nagy részén éreztette hatását, a közvetlen környékről pedig mintegy 115 ezer embert telepítettek ki. A robbanás után létrehozták a csernobili kizárási zónát, egy nagyjából 2600 négyzetkilométeres területet, ahol megszűnt a mindennapi emberi élet, a gazdálkodás, a vadászat és az erőforrások kitermelése.

A lezárásnak eredetileg semmi köze nem volt a természetvédelemhez. A döntést a sugárveszély kényszerítette ki, hiszen a talaj, a növényzet, a vizek és az állatok is radioaktív anyagokkal szennyeződtek. A közeli fenyves, amely később „vörös erdőként” vált ismertté, különösen súlyos terhelést kapott, a fák elpusztultak, lombjuk vörösesbarnára váltott, a táj pedig hosszú időre a katasztrófa egyik legdrámaibb jelképévé lett.

Illusztráció
Fotó: Chris Spencer-Payne, Pixabay

Az évek múlásával azonban a zóna lassan átalakult. Az elhagyott falvakat benőtte a növényzet, az utak repedéseiből fű és fiatal fák törtek elő, a korábbi szántók és legelők pedig fokozatosan vad élőhelyekké váltak.

Ahol egykor falusi udvarok, mezőgazdasági parcellák, kertek és művelt földek sorakoztak, ott ma bokrosok, erdőfoltok, nyílt füves területek és vizes élőhelyek váltják egymást.

Csernobil így egyszerre maradt sebhely és menedék. Sebhely, mert a sugárszennyezés nyoma ma sem tűnt el a tájból; és menedék, mert az emberi jelenlét visszahúzódása olyan fajoknak adott teret, amelyek másutt éppen az élőhelyvesztés, a vadászat, a zavarás és az intenzív mezőgazdaság miatt szorulnak vissza.

Rókák, farkasok, bölények – az állatok visszatérése

A csernobili kizárási zóna egyik legnagyobb meglepetése, hogy a vadállomány sok fajnál nem összeomlott, hanem megerősödött.

A térségben ma farkasok, rókák, eurázsiai hiúzok, jávorszarvasok, vaddisznók és más nagytestű emlősök élnek jelentős számban.

Olyan fajok is visszatértek, amelyek korábban eltűntek vagy csak ritkán fordultak elő a környéken, barna medvék bukkantak fel, európai bölények jelentek meg, és több madárfaj is újra birtokba vette az elhagyott élőhelyeket.

Przsevalszkij ló

A legérdekesebb példák közé tartozik a Przsevalszkij-ló. Ezt az ősi vadlófajt 1998-ban telepítették be a zóna ukrán részére természetvédelmi kísérletként.

Az állomány azóta megerősödött, és ma már több mint százötven egyed él a térségben. A nyílt területek, a vadászat tilalma és az emberi zavarás hiánya olyan feltételeket teremtett számukra, amelyek Európában egyre ritkábbak.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu / theconversation.com

Magazin ajánló: