Egyesek úgy tartják, hogy a természetben minden a véletlen műve. Semmi tervezés, semmi logika, csak próbálkozás, kísérletezés, és ahogy esik, úgy puffan. Aztán vagy életképes lesz az ötlet, vagy eltűnik a süllyesztőben. Meg kell hagyni, ez az elmélet azért eléggé elképesztőnek tűnik.

Fullasztó probléma

1950 óta a globális termelés évi 2 millió tonnáról több mint 450 millió tonnára nőtt, és az előrejelzések szerint 2060-ra megháromszorozódhat. Ráadásul a jelenleg gyártott műanyagok közel fele továbbra is egyszerhasználatos. Ezek a múlandó kényelmi holmik aztán mégis évszázadokig velünk maradnak eldobálva a természetben, megtöltik a hulladéklerakókat, némelyiknek még ezer év is kevés, hogy lebomoljon.

Naponta kb. 2000 szemetesautó tartalmának megfelelő mennyiségű műanyag kerül az óceánokba, folyókba és tavakba. Évente 19-23 millió tonna műanyag kerül a vízi utakba, beszennyezve a vizeket, veszélyeztetve a bennük élő állatokat és növényeket. A vízi élőlények csapdába esnek, megmérgeződnek, megfulladnak a műanyaghulladékok, és a már a legeldugottabb helyeken is fellelhető mikroműanyagok miatt.

Gyermekeink már az anyaméhben találkoznak velük, hiszen belekerülnek a méhlepénybe, és ott lebegnek az újszülött anyatejében is. Az újrahasznosításra, és a biológiailag lebomló alternatívákra irányuló erőfeszítések persze jelentenek valamicske enyhülést, de egyelőre ez csak egy kis csepp a műanyagtengerben. Vajon hogy rágjuk ki magunkat ebből a problémából?  Vagy ha nem mi, akkor ki?

Furcsa ízlésű bogarak

De a világnak ez most éppen kapóra jön. Ha evésről van szó a közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor) lárvái -akiket lisztkukacoknak szoktunk becézni- nem igazán válogatósak. De azért az meglepő, hogy még egy olyan, nem túl ínycsiklandó anyagot is, mint a polisztirol szíves örömest elfogyasztanak. Ahol ők éhesen nekilátnak a műanyagnak, ott nem marad más csupán egy kis szén-dioxid, és virágföldminőségű, tiszta ürülék. Az a legviccesebb az egészben, hogy az igazi hősök a lisztkukacok bélcsatornájában élő bizarr ízlésű baktériumok.

A megoldás a múltból érkezik

A Pestalotiopsis nemzetség évmilliók óta él közöttünk észrevétlenül a párás trópusi őserdőkben. Ezek az élőlények ősibbek, bonyolultabbak, és alkalmazkodóbbak, mint azt a tudósok valaha hitték. Ezek a gombák sokoldalú biokémiai képességekkel rendelkeznek, és sok más gombától eltérően nem riadnak vissza attól, hogy műanyagot egyenek. Egyes fajaik képesek lebontani a poliuretánt, a Föld egyik legtartósabb műanyagát, ráadásul szinte teljesen oxigénmentes környezetben. Egészen döbbenetes, hogy a természet többmillió éve megteremtette ezt a lehetőséget. Egy gombát, amely olyan enzimet termel, amely képes lebontani a szintetikus polimereket. Mi a szenzációs ebben a felfedezésben? Az, hogy a gombák nem egyik napról a másikra tanulnak meg ilyesmiket, például a fák megjelenése után még millió évekig csak halmozódtak a kidőlt fák maradványai, míg a gombák, és a baktériumok kifejlesztették a lebontásukhoz szükséges vegyületeket, és el tudtak velük bánni.

Amikor nagy a szükség, közel a segítség

Ahol szemét -vagy mondjuk úgy, hogy rengeteg tápanyag- van, előbb-utóbb meg kell jelennie valakinek. Egy fogyasztónak. Legyen az állat, gomba, vagy baktérium. Mint ahogy azt az Ideonella sakaiensis példája is jól illusztrálja. Ez a Japánban, egy újrahasznosító üzem melletti iszapban talált baktérium azért hozta lázban a kutatókat, mert kifejlesztett egy olyan enzimet, amivel az egyébként időtlen időkig fennmaradó PET-palackokat is képes alapvető építőelemeire bontani.

De abszolút nem szabad félreértenünk a helyzetet. Jelenlétük nem mentesít minket a felelősség terhe alól. Azért, mert érkezik segítség a természetből, még nem kell azt gondolnunk, hogy ők majd mindent megoldanak helyettünk, míg mi karba tett kézzel állunk, és várunk, ne adj’ isten folytatjuk azt, amit azelőtt tettünk, és tonnaszámra zúdítjuk naponta a műanyaghulladékot a természet nyakába. Jó hír, hogy léteznek, de kicsik és kevesen vannak. És még a legoptimistább forgatókönyv szerint is csak együttműködésről beszélhetnénk. A helyes döntések meghozása, az egyszerhasználatos dolgok kerülése, a tartósabb megoldások meglelése, az értelmes újrahasznosítás továbbra is fontos. Sőt fontosabb, mint valaha.