0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 8.

Új fehérjeforrás kutyáknak: tenyésztett hús

A cseh BeneMeat tavaly ősszel indította el Try & Share programját, amelyben uniós kutyatartók ingyenesen próbálhatják ki a cég sejttenyésztéssel előállított, magas fehérjetartalmú jutalomfalatjait.

Lapunk szerzője saját kutyájával, Shazával teszteli a terméket. Mindez különösen érdekes annak fényében, hogy 2025. november 21-én Magyarország elsőként a világon törvényben tiltotta meg a laboratóriumi körülmények között tenyésztett hús hazai előállítását és forgalmazását.

A Try & Share eddig eredményei alapján a kutyatartók 90 százaléka arról számolt be, hogy kedvencének kifejezetten ízlettek az új jutalomfalatok. A résztvevők összesített elégedettsége elérte a 98 százalékot, és 98,6 százalékuk jelezte, hogy szívesen részt venne hasonló tesztelésben a jövőben is.

Hús, ásványi anyagok, növényi összetevők – ezek egy kutyaeledel, és egyben egy jutalomfalat alapvető hozzávalói

A gazdik 85 százaléka pedig azt mondta, meg is vásárolná ezeket a falatokat, ha kereskedelmi forgalomban kaphatóak lennének. A motivációk között kiemelten szerepel az antibiotikum- és hormonmentesség, a vágás nélküli előállítás etikai előnye, valamint az újdonságra való nyitottság és a fenn­tart­hatóbb állateledel iránti érdeklődés.

Úgy tűnik, nincs különbség nagy és kis testű kutyák között, ugyanis kuvasztól tacskóig mindenki jó étvággyal fogadta a mintákat.

– A programban részt vevő állatok izgatottan, kíváncsian és valódi lelkesedéssel reagáltak a falatokra. Sok gazdi mesélte, hogy a kutyája felismerte a csomagolást, kereste a falatokat, sőt, várakozóan viselkedett, amikor tudta, hogy hamarosan kap belőlük – mondta Kateřina Dvořák Vašová, a BeneMeat kommunikációs munkatársa.

Tehát úgy tűnik, a tenyésztett hús ma már nem puszta érdekesség, a gazdik egyre inkább valódi lehetőséget látnak benne. Kateřina szerint a kutyatartók nemcsak a falatok ízét értékelik, hanem azokat az etikai és átlátható gyártási elveket is, amelyek a technológia alapját adják. Tesztprogramjuk nemcsak az elfogadottságot méri, hanem értékes, hosszú távú visszajelzéseket biztosít a fejlesztésekhez, miközben szélesebb párbeszédet indít el arról, hogyan alakulhat a jövő kutyaeledel-piaca.

Technológiai háttér – sejttől a jutalomfalatig

Az ebek számára a tápláláson kívül számos céllal adhatunk valamiféle élelmiszert: egészségvédő céllal, jutalomként, „fogkefeként”

A BeneMeat egy teljes biotechnológiai ökoszisztéma kiépítésén dolgozik. A vállalat kutatói a sejtvonalaktól a gyártási technológiáig mindent házon belül fejlesztenek.

Kifejezetten az állateledelekhez hozták létre a „PF01” jelű sejtvonalat, amely gyors növekedésével és magas fehérjetartalmával bizonyult ideálisnak. Ehhez társulnak a saját fejlesztésű tápoldatok, a skálázható bioreaktor-rendszerek és az ezeket irányító szoftverek, amelyek együtt lehetővé teszik a nagy volumenű, stabil előállítást.

Kateřina a BeneMeat kapcsán hozzátette, nem szeretne saját fogyasztói márkát építeni, sokkal inkább technológiai partnerként kívánja támogatni az állateledel-gyártókat abban, hogy a tenyésztett húst beépíthessék saját termékeikbe.
Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: