A fő- és a mellékvezetékeket ugyanis eleve úgy fektették le, hogy ne zavarják a gépi talajművelést, növényápolást, a szórók pedig 8 méterre vannak, hogy közéjük férjen a betakarítógép. A két fúrt kút több mint 200 méterről hozza fel a kiváló minőségű vizet. Hozamuk éppen elég, további bővítés esetén azonban újabbra lesz szükség.
A megtermelt zöldség többségét (fejes saláta, karalábé, jégsaláta, római saláta, szárzeller) négy éve közvetlenül értékesítik az Aldi, két éve pedig a Spar áruházláncnak. Saját hűtőkocsijaikkal már a szedés napján beszállítják az árut a kereskedelmi láncok logisztikai központjaiba.

Fotó: Rimóczi Irén
Kizárólag saját terméküket értékesítik, heti beajánlással, és szerencsére eddig egyetlen kifogást sem kaptak. A fejes salátából a leghosszabb az értékesítési idény, március közepétől karácsonyig tart.

Fotó: Rimóczi Irén
Az édeskömény és a pak choi nagykereskedőn keresztül jut el a romániai Kaufland áruházakba, valamint a magyarországi Lidlbe. A kápiapaprikából csak keveset adnak el a hazai áruházakba, általában lédig szállítják német exportra szintén kereskedői közvetítéssel, magyarázta Hegedűs Ferenc.
Bár a fogyasztói igények változásával a fejes saláta területe fokozatosan visszahúzódik a termesztésükben, kitartanak mellette, hiszen a kezdeti nehézségeken – a termesztett kínai kelt egy betegség tönkretette – ez a gyors kultúra segítette át őket.

Fotó: Rimóczi Irén
Ha pedig esetleg mégis végleg leáldozna a hagyományos, vágott fejes salátának, arra is megvan a válaszuk, már készül a terve annak a kéthektáros üvegháznak, amiből a hirdokultúrás fejes salátát gyökerestől értékesíthetik majd. Hogy is mondhatnának le róla, hiszen a szenvedélyük a saláta. A hidropóniás termesztés emellett gyógyír lenne a fuzáriumfertőzésre is.



