Mely tápanyagok túlzott mennyisége fokozza az aszályérzékenységet?
A legnagyobb kockázatot egyértelműen a túlzott nitrogéntrágyázás jelenti. A túl sok nitrogén gyors vegetatív növekedést idéz elő, növeli a levélfelületet és a párologtatást, miközben a gyökérzet fejlettsége gyakran elmarad a hajtásrendszer növekedésétől. Az ilyen állományok vízigénye magasabb, ezért hamarabb jelentkeznek rajtuk az aszály tünetei. A túlzott ammóniumellátás szintén kedvezőtlen lehet, mivel gyengítheti a gyökérfejlődést és csökkentheti több fontos kation – különösen a kálium, kalcium és magnézium – felvételét.
A túl magas káliumszint önmagában ritkán okoz vízhiányérzékenységet, de jelentős káliumtöbblet esetén kalcium- és magnéziumhiány alakulhat ki, ami közvetve rontja a sejtek stabilitását és a stressztűrést.
A túlzott foszforellátás elsősorban azért lehet kedvezőtlen, mert gátolhatja a cink, a vas és a réz felvételét. Ezek hiánya csökkenti az antioxidáns védekezést és rontja a fotoszintézis hatékonyságát.
A kiegyensúlyozott tápanyagellátás jelentősége
A szárazságtűrés nem egyetlen tápelem jelenlétén múlik, hanem a harmonikus tápanyagellátáson. A kálium, a foszfor, a kalcium, a magnézium, a kén, valamint a megfelelő mennyiségű mikroelemek együttesen javítják a gyökérfejlődést, a sejtek vízmegtartó képességét, az antioxidáns rendszerek működését és a stresszjelátvitelt. Különösen fontos a kálium megfelelő aránya a nitrogénhez viszonyítva, mert ez alapvetően meghatározza a növény vízhasznosítási hatékonyságát.
A korszerű tápanyag-gazdálkodás célja ezért nem a minél nagyobb tápanyagadag kijuttatása, hanem a növény igényeihez, a talaj adottságaihoz és a várható időjárási körülményekhez igazodó, kiegyensúlyozott tápanyagellátás. Az ilyen szemlélet nemcsak nagyobb termésbiztonságot eredményez, hanem a növények szárazsággal, hőséggel és egyéb környezeti stresszhatásokkal szembeni ellenálló képességét is jelentősen javítja, és a költsége is alacsonyabb.
