Az azóta eltelt időszakról, változásokról, tervekről és célokról beszélgettünk Lengyel Gyöngyvérrel, a társaság ügyvezetőjével.
A 2003-ban alapított Rábaközi TÉSz akkoriban az ország legnagyobb taglétszámú termelői értékesítő szervezetének számított. Működésének alapját a Rábaköz aranyaként emlegetett kordonos konzervuborka adta: szinte minden portán termesztették, és jelentős kiegészítő jövedelmet biztosított a térség családjainak. A szövetkezet jelenlegi telephelye immár húsz éve működik a Győr-Moson-Sopron vármegyei Szil községben, a Rábaköz központjában.

Fotó: Pap Edina
A kezdeti időszakban a feldolgozóipari háttér is erős volt: a koroncói és a dunakiliti konzervgyár mellett több kisebb családi savanyítóüzem működött, és exporttevékenység is zajlott.
Ugyanez a helyzet állt elő a Nyírségben is, ahonnan szintén vásároltak terményt, ezért a konzervuborkától csaknem tíz éve meg kellett válniuk, tudtuk meg Lengyel Gyöngyvértől. A ma már káeftéként működő termelői szervezet ügyvezetője 2017 óta dolgozik a Rábaközi TÉSz-nél, édesapja, a sokak által ismert és tisztelt Lengyel Ferenc halála után 2020-ban vette át a kft. vezetését.
Hajtatott zöldség
A Rábaközi TÉSz jelenleg 54 taggal működik, éves tagi árbevétele mintegy 6,5 milliárd forint. A működésben nagy változást hozott 2023, amikor a hagyományos szabadföldi zöldség- és gyümölcstermesztés mellé belépett a hajtató zöldségágazat. Az osztrák Zeiler cégcsoport Lébényben 8 hektáron, az ausztriai Münchendorfban pedig 7,5 hektáron hajtat kígyóuborkát és koktélparadicsomot, és a termést a tész értékesíti. Ennek köszönhetően a szervezet nemzetközi tésszé vált.
A meggy vezet
A zöldség-gyümölcs ágazat vezető terménye az ipari meggy, amelyet a tagok mintegy 285 hektáron termesztenek. A termés jelentős részét a régióban található Global Green Europe Kft. dunakiliti konzervüzeme dolgozza fel. A 2025-ös szezonban a terméshiány miatt magas árak alakultak ki: a felvásárlás kilogrammonként 800 forint körül indult, majd a betakarítás csúcsán elérte az 1000-1200 forintot.




