Csonkázás

A csonkázás a tőke összes hajtásának visszavágását jelenti, amelynek célja a hosszanti növekedés megakadályozása. Így a tőke az asszimilációs termékeit nem a további hajtásnövekedésre, hanem a termés és a vesszők jobb beérlelésére, tartalékok képzésére fordítja. Megfelelően időzítve és végrehajtva számos további előnye is van.

A beavatkozás megfelelő idejét vizsgálva, a virágzás után 20-30 nappal végzett csonkázás általában kedvező hatású a termésminőségre, illetve növényvédelmi vonatkozásban, így elkerülhető a túl nagy bogyótömeg és a túlságosan tömött fürtszerkezet is.

Értelemszerűen az első csonkázást a gyors és erős növekedésű, illetve a korai érésű szőlőfajtákkal célszerű kezdeni, ugyanakkor ennek a zöldmunkának a megfelelő ideje erősen függ a művelésmódtól. Gyalogművelésű szőlőkben június elején csonkázunk, mintegy 80-100 cm magasságban. Huzalos támaszú szőlőkben július elején-közepén kezdjük, a legfelső huzal, illetve huzalpár fölött mintegy 20-30 cm-re vágva a hajtásokat. A magasművelések lefelé csüngő hajtásait a talaj szintje fölött 20-40 cm-re célszerű visszavágni, illetve rendszerint csonkázzuk a huzalpárok fölé magasodó, és a sorokba behajló hajtásokat is.

A csonkázás előnye, hogy javulnak a fényviszonyok, csökken az önárnyékolás; a lombozat mikroklímájának kedvező befolyásolásával kevesebb lesz a gombás betegség; valamint kisebb lombfelületet kell permetezni.

Hónaljhajtások kezelése

A hónaljhajtások szerepe kissé ellentmondásos. Fejlődésükhöz kezdetben sok vizet és tápanyagot használnak fel, és leveleik csak később érik el azt a mérettartományt, amely az asszimilátatermelésben már számít. Ilyenkor, a nyár végi és őszi időszakban viszont a jelenlétük már kedvezőnek mondható, mivel levélzetük fotoszintetikus aktivitása többszörösen felülmúlja a főhajtásokét, és jelentős mértékben hozzájárulnak a tőke szénhidrát-termeléséhez. Ugyanakkor önárnyékolásukkal kedvezőtlenné teszik a lombozat mikroklímáját, így támadási felületet nyújtva a kórokozóknak, kártevőknek. Emiatt – főleg, ha nélkülük is elegendő nagyságú lombfelület áll rendelkezésre – a fürtzónában képződött hónaljhajtások tőből eltávolítása javasolható.

Nagy munkaerőigénye miatt inkább csak a minőségi szőlőtermesztésben fordítanak figyelmet rá, hogy a hónaljhajtásokat külön munkamenetben eltávolítsák. A növényvédelmi kockázat miatt ugyanakkor az ökológiai szőlőtermesztésben is javasolt ezeknek a feladatoknak az elvégzése.

A fürtzóna lelevelezése

Ez a művelet növényvédelmi szempontból kedvező mikroklímát eredményez a fürtzónában, így csökken a szürkerothadás fellépésének gyakorisága és mértéke, de mérsékli a lisztharmat, a peronoszpóra és a szőlőmolyok károsítását is. A kedvező mikroklímán túl könnyebb a növényvédő szerek fürtzónába jutása és hasznosulása is. Hátrányaként említhető, hogy több szermaradvány kerülhet a borba, mert a fürtökre nagyobb mennyiségben juthat növényvédő szer.

A levélritkítás növeli a fürtök fényellátását, ami kedvez a színeződésnek és a minőségnek, de túlzott mértékben napégéshez vezethet. A hirtelen lombeltávolítás különösen veszélyes, mert a bogyók nem tudnak alkalmazkodni a megnövekedett sugárzáshoz.

A zöldmunkák a modern szőlőtermesztés elengedhetetlen elemei. Nem csupán a termés mennyiségét és minőségét szabályozzák, hanem jelentős szerepet játszanak a növényvédelemben és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban is. A megfelelően időzített és mértékletes lombkezelési beavatkozások javítják a növényvédelmi helyzetet, optimalizálják a mikro­klímát, mérséklik az aszály hatásait és csökkentik a napégés kockázatát.