Rodrigo legtöbb méheséhez nem vezet út, így kizárólag összkerék-meghajtású autóval közelíthetők meg legelőkön vagy néha patakokon keresztül. Rossz időjárás esetén gyakran elérhetetlenné válnak ezek a telephelyek. Ő inkább az általánosan elterjedt, imént említett méheket részesíti előnyben, mert vadak ugyan, de az ellenálló képességük vitathatatlan. Állítása szerint egy család egyszer négy napig tető nélkül állt az esőben, és túlélte. A tenyésztett méhek erre képtelenek lettek volna. Ami a Varroát illeti, azoknak a családoknak, amelyek egyébként fokozottan rajzanak, kevesebb kezelés is elegendő. Klaus kérdésére Rodrigo elárulta, hogy oxálsavas csíkokkal védekezik az atka ellen. Ezeket méz­elvétel után rakja be a kaptárba, és 48 napig bent is hagyja. Négy csík kerül egy fiókba úgy, hogy a felső keretléceken áthajtva lógnak be a léputcákba.

Uruguayban szinte kizárólag Lang­stroth-féle kaptárakkal dolgoznak, a különböző kaptárformákról szinte egyáltalán nem folyik vita.

Rodrigo a mézértékesítéssel kapcsolatban elmondta, hogy az 500 grammos mézet 160 pesóért, azaz körülbelül 3,50 dollárért (1100 forint) értékesíti. A helyiek a világosabb mézet kedvelik, a sötétebb mézért kevesebbet fizetnek, és a folyékony állapotú mézet keresik, a természetes kristályosodással kapcsolatban még nem eléggé tájékozottak. Meglehetősen „kezdetleges” technológiájával Rodrigo átlagosan körülbelül 30 kilogramm termést ér el családonként. A mézből 1000 kilogrammot közvetlenül a környékbeli fogyasztóknak és viszonteladóknak, a maradék, átlagosan 9 tonnát pedig 1,50–1,80 dollár (460–560 forint) közötti áron nagykereskedőknek adja el. Mellékállású méhészként ebből visszaforgat a felszerelésre, a terepjáró költségeire, és nemrég vásárolt egy 50 hektáros telket is.

Rodrigo egy 40 méhcsaládos telephelyre vitte ki Klaust. Mivel a legtöbb uruguayi méhészhez hasonlóan ő sem folytat szelektív tenyésztést, a méhek teljesen más védekező magatartást tanúsítanak, mint amit az osztrák méhészek megszoktak. Klaus meglátása szerint a több évtizedes tenyésztési munkának köszönhetően az osztrák méhek általában nagyon szelídek, nyáron akár védőfelszerelés nélkül is méhészkedhet a saját méheivel, így közvetlenebb kapcsolatot ápolhat velük. Ezzel szemben

A kaptárak közvetlen közelségében a méhek támadása fokozódik, és a kinyitott kaptár családját csak bőséges füsthasználat mellett lehet átvizsgálni. A család átvizsgálása után teljes felszerelésben kellett visszaülniük a terepjáróba, és nyitott ablakokkal elindulniuk, hogy a támadó méhek ki tudjanak repülni az autóból. Kilométerek megtételére volt szükség ahhoz, hogy minden méh eltűnjön a vezetőfülkéből.

Annak érdekében, hogy bizonyos munkaeszközöket, például egy pergetőt közösen használhassanak, Rodrigo néhány környékbeli méhésszel működik együtt egy szövetkezetben. Saját viaszciklusa nincs. Ausztriában vagy akár Magyarországon már 20 kilogramm viasztól is lehet műlépet készíttetni, ott viszont legalább 500 kilogramm viaszra lenne szükség ahhoz, hogy kizárólag a saját viaszából készült műlépeket kaphasson vissza.

Az egyéb méhészeti termékek értékesítése Uruguayban nem játszik jelentős szerepet, bár vannak olyan méhészek, akik méhméreg gyűjtésére szakosodtak, és a propolisznak is van bizonyos fokú kereskedelme. A propolisztermeléshez egy speciális propoliszrácsot kell vásárolni a nagykereskedőtől, amelyet később propolisszal meghordva vissza kell szállítani. Más típusú rácsokat nem fogadnak el. Ezt a rácsot aztán lemérik, és a különbözetet kifizetik.

Klaus elmondása alapján az osztrák propolisz klasszikus „nyárfa típusú propolisz”, különösen gazdag flavonoidokban, fenolsavakban, jól dokumentáltan alkalmas sebgyógyításra, nyálkahártya-gyulladásokra és az immunrendszer erősítésére.

A méhtenyésztés Uruguayban a már említett okok miatt korlátozott, ezért biztosan van még benne lehetőség. A sok vadon élő méhcsalád és az uruguayi méhészek munkamódszerei nem könnyítik meg a tenyésztők dolgát. Az árusított méhanyák körülbelül 15 dollárért (4600 forint) kerülnek forgalomba. Rodrigo tisztában van az előnyökkel és hátrányokkal, de azt is tudja, hogy a behozott genetika mindig gyorsan elvész, mert az ország hatalmas, érintetlen természeti tájain uralkodó genetika gyorsan visszanyeri fölényét. Klaus véleménye szerint az ott tapasztalt munkamódszernek is megvan a maga varázsa. Érdekesnek találta látókörének tágítását a méhészet területén, és hogy betekintést nyerhetett egy másfajta, kezdetlegesebb méhészkedési szemléletmódba és technológiába.

Uruguayi méhészeti útja során sok új benyomást szerzett, és ahogyan ő fogalmaz: „egy új szerelem” is kialakult benne a vadon élő mézelőméhek iránt. Szeretném Klaus egyik magvas gondolatával zárni az általa tett utazás alapján készült beszámolót: „Nem az ember fogja megmenteni a természetet, hanem a természet az embert. Legalábbis addig, amíg azt hisszük, hogy tőle elkülönülten létezünk.”

Gazsó Imre,
Jánossomorja