0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. augusztus 29.

Élet a deszkákon innen és túl, a fa hívása

Vannak, akik életük során egy vargabetűt leírva találnak vissza a gyökereikhez. Meglehet, a sors vagy Isten keze vezeti útjukat, netán egyfajta belső ösztön, egy tudatalatti késztetés, hogy bekövetkezzen az, ami eleve elrendeltetett.

Így íródhatott Valcz Péter színész, rendező életútja is, aki a kézzel alkotás iránti vágya beteljesülésével, asztalosként olyan anyaggal dolgozik, aminek megtermelésében elévülhetetlen érdemei vannak erdész elődeinek.

valcz péter
Fotó: Csatlós Norbert

Budapesten egy régi belvárosi ház pincéjében találjuk Valcz Péter és barátai Vinkli névre keresztelt asztalosműhelyét, ahol az avatatlan szemnek kaotikusnak tűnő körülmények valójában egy művész „rendjét” tükrözik vissza. Érkezésemkor, épp egy megrendelésen dolgozik; amint észrevesz, elhalkul a csiszológép a bútorlapon.

Arrébb tesz néhány fióknak látszó félkész munkát, és büszkén megmutatja a gyermeke ihlette társasjátékot, a Fabatkákat. Különböző formájú, színű, erezetű, mintázatú fadarabok kerülnek elő egy ládikából.

Péter játékra invitál, s miközben felolvassa az általa összeállított leírást, amelyben a hét hazai és a négy egzóta fafajt más-más karakterjegyekkel illeti: szinte megjelenik előttem a luc könnyed eleganciája, a macsós diófa vagy a tölgy bölcsessége. Minden „műhelyfának” megvan a párja, tulajdonságaik alapján kell őket összepárosítani, míg a trópusi fajokat egyesével kell(ene) felismernem.

Többgenerációs sakk-készlet

„A Fabatkákban sok minden van. A vágy, hogy igazi fával dolgozhatok, egy játék, ami megismerteti velünk a minket körülvevő fafajokat, a karakterrajzokon keresztül ott a színház, és persze a mélyén rejtőzik nagyapám és az ő nemes küldetése” – mondta Péter, megemlítve Madas Lászlót, aki a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság volt igazgatójaként felismerte, hogy az erdő és az ember kapcsolatának kialakítása a civilizációnk egyik létkérdése. „A fa szeretete tehát adott volt, csak rá kellett találnunk egymásra. Amikor megszalagom a fát, végighúzom ujjbegyeimet annak erezetén, meglátom a göcsöt, az évgyűrűket, leírhatatlan érzés fog el, de legalább már tudom az okát.” A színészet, színdarab-rendezés mellett nyolc éve asztalosként dolgozó Péter azt is elárulta nagypapájáról, hogy szenvedélyes sakkozó volt.

„Rendszeresen telefonsakkozott testvérével, a szintén erdőmérnök Madas Andrással. Mindketten otthon ültek a sakktábla előtt, telefonon bemondták, hova léptek, és szimultán rakosgatták maguk előtt a figurákat. Aztán az egyik parti örökre félbeszakadt András halálával.

Nagyapám kegyeleti okokból fennhagyta az állást, de nagyanyámnak nem volt ínyére a gyásznak ez a formája, így nagyapám halálát követően összepakolta a sakktáblát, és nekem adta. Az élet érdekes esete, hogy két túlvilágra jutott ember sakkpartija még egy ideig köztünk maradt, mintha a gondolataik testet öltöttek volna a figurákban.”

Gyermekként sokat játszott édesapjával, Vallai Péter (eredeti nevén: Valcz Péter) Jászai Mari-díjas színésszel, aki első osztályú sakkozó volt. A tőle kapott sakk-órát szintén nagy becsben tartja, azonban a figurák közül az egyik gyalog elveszett. A Vinkli műhelyben Péter kifaragta a figurát, így vált háromgenerációssá a sakk-készlet.

fa faanyag asztalos asztalosműhely
Fotó: Csatlós Norbert
Forrás: A Mi Erdőnk

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: