Ezt szeretném most röviden, a teljesség igénye nélkül összefoglalni. A német tapasztalatok tanulságosak lehetnek nekünk is, hogy felkészüljünk erre az invazív fajra, amely egész méhcsaládokat képes hatékonyan elpusztítani. A Vespa velutina, ahogy tudományosan nevezik ezt a lódarázsfajt, már szlovén szomszédunknál is jelen van! Készüljünk fel rá, hogy ne érjen meglepetésként minket!
Az előadást SEBASTIAN SPIEWOK tartotta „A Vespa velutina Európában: kontroll, konfliktusok, következmények” címmel. Az előadó zoológus, korábban a német méhészeti szaklap, a Deutsches Bienenjournal főszerkesztő-helyettese, jelenleg a Német Méhészszövetség szakértő alkalmazottja.

Az ázsiai lódarázs 2004 óta terjed Franciaországban, ahol már általánosan elterjedtnek számít. A faj 2014-ben Németországban is megjelent, és körülbelül évi 80 kilométeres haladással terjed. Időközben bevette Németország közel egyharmadát, és 2025 márciusa óta hivatalosan már elterjedt fajnak számít.
Az ázsiai lódarázs elleni védelem első nehézsége maga az Európai Unió 1143/2014. számú, invazív fajokról szóló szabályozása. Sajnálatos módon a hiányos rendelet és útmutató alapján jelen pillanatban a felelősség és végrehajtási kötelezettség áthárítható az adott tagország egyes szervei között.
A gond azonban az, hogy a biodiverzitás veszélyeztetettségének paraméterei nincsenek egyértelműen meghatározva. A fenti szabályozás ellentmond továbbá a német szövetségi természetvédelmi törvény egyes paragrafusának is.
Az előadó szerint egy ilyen invazív fajnak a kontrollja nagyon is a biodiverzitás védelmét jelenti. Példájában: ha csak 10 fészek van 1 négyzetkilométeren, a lódarázs terjedése és szaporodása országosan 9-10 év alatt elérheti az 50–70 ezret. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ennyi idő alatt 10 500 tonna (!) rovart (pókokat, egyéb darázsfajokat, poszméheket, méheket stb.) fogyaszthatnak el az ázsiai lódarazsak. Tehát a biodiverzitásra nagyon is komoly kihatásuk van, és még ennél is nagyobb lesz.

További gond, hogy a 2014-es uniós szabályozás azt is kimondja, hogy amennyiben az invazív faj már teret nyert egy adott régióban, országban, akkor nem a kiirtása a feladat, illetve a kötelezettség, hanem a károk és veszélyek csökkentése az elsődleges cél, és ezért nem a természetvédelmi szervezetek a felelősek.
Németországban az ázsiai lódarázs már 2025 márciusa óta elterjedtnek minősül, holott a valóságban csak az ország harmadrészében terjedt el.
További kérdés, hogy ki finanszírozza a fészkek felderítését, eltávolítását. Franciaországban, ahol már 2004 óta terjed az ázsiai lódarázs, 11,9 millió euróba kerül évente a fészkek eltávolítása.



