Japán kertek
A kínai kertkultúra jelentős hatást gyakorolt Japánra. A 6–9. században buddhista szerzetesek, követek és művészek közvetítették a kínai kertépítészeti elveket Japánba. A japán kertek alapját a kínai hegy–víz (shan shui) szemlélet adta, de a japán kultúra ezt saját filozófiájának megfelelően alakította át.
A kínai és a japán kertek között alapvető különbségek figyelhetők meg. A kínai kert olyan, mintha egy festményben sétálna a látogató, változatos és történetmesélős.
Fotó: Fráter Erzsébet
A japán kert ezzel szemben a meditáció tere, ahol a csend, az egyszerűség és a szemlélődés kerül előtérbe, a történeti kertek többségéhez hasonlóan szellemi, filozófiai üzenetet is hordoz.
Az évszázadok során a kerteknek több változatuk alakult ki, ismertek hagyományos japánkertek, szárazkertek és teakertek, ez utóbbiak a japán teaszertartások helyszínéül szolgálnak.
Megkülönböztetnek „hegyvidéki” (cuki-jama) kerteket vízeséssel és tóval, és „síkvidéki” (hira-niva) kerteket kis folyóval és síkban elrendezett kövekkel. A víz a japánkertek elmaradhatatlan eleme, a szárazkertekben a szárazon „hullámzó” homok vagy kavics helyettesíti.
Fotó: Fráter Erzsébet
A japánkert több mint a kikapcsolódás helye, önkifejezési forma: „Egy jól sikerült kert egyfajta másik én, a szellem leképeződése, mely közvetlenül szól azokhoz, akik megtapasztalják.” (Shunmyo Masuno, japán zen szerzetes és kerttervező)
Legyünk gyanakvóak, a keleti kertek nem pusztán egzotikus díszletek, nem megjelenésükben hordozzák értéküket, hanem a háttérben álló filozófiai üzenetükben, amiben ott van a keleti ember gondolkodása és az évszázadok. A hiteles keleti kertek mögött, épüljenek bárhol a világon, mindig egy kínai vagy japán kertmester áll!
