A siker egyik legfontosabb mércéjének azt tartja, hogy harmincöt év alatt nagyon sokféle változáshoz tudtak eredményesen alkalmazkodni. Pályájáról, irányadó döntésekről és a jövőnek szóló üzenetekről beszélgettünk az AXIÁL Kft. ügyvezető-tulajdonosával.

Melyek voltak azok az impulzusok, melyek az ügyvezetői székig terelték?

– Ha visszatekintek a gyermekkoromra és pályám kezdetére, azt gondolom, sok minden abból az időszakból fakad. Már igen fiatalon segédkeztem valamilyen tavaszi, nyári vagy őszi mezőgazdasági munkában. Ez természetes része volt az életünknek. Akkor megtanultam, hogy a munkát nem lehet megúszni, viszont ha az ember rendesen elvégzi, annak eredménye van.

Gyermekkoromban kukoricát termesztettünk, akkoriban még nem volt olyan egyszerű a betakarítás, mint ma. Emlékszem olyan évre, amikor egy hold kukoricát kézzel kellett letörni. Ebből azt is megtanultam, hogy kukoricát törni sokkal jobb, mint fűszerpaprikát szedni. A szüleim egyébként ebben is korrektek voltak velem. Ha elvégeztem egy-egy ilyen munkát, a részemet megkaptam, és magam dönthettem el, hogy mire költöm.

Ösztönözték a szülei, hogy agrárgépészetet tanuljon?

– Édesapámnak jelentős szerepe volt abban, hogy mezőgazdasági gépészmérnöki képzésre jelentkeztem Gödöllőre. Azt mondta, ha elvégzem az egyetemet, utána már soha nem kell kapálnom, a földeken dolgoznom vagy más kézi mezőgazdasági munkát végeznem. Ez akkor remek ajánlatnak tűnt. Elvégeztem az egyetemet, átvettem a diplomámat, és büszkén vittem haza. Amikor megmutattam édesapámnak, azt mondta, hogy azon a nyáron azért még számít a segítségemre. Emlékeztettem rá, hogy nem egészen ebben állapodtunk meg, mire ő azt válaszolta, hogy az egyezség természetesen továbbra is érvényes, de szerinte ez az egy nyár még bőven belefér. Ez jól mutatja, milyen volt az otthoni világ: a munka az élet természetes része volt, és a diploma sem jelentette azt, hogy az ember egyik napról a másikra felmentést kap alóla. Inkább azt tanultam meg, hogy bármit is érünk el az életben, a munkához való hozzáállás és a tenni akarás velünk marad.

Visszaidézné, milyen események formálták vállalkozói attitűdjét?

– Nagyon fiatalon, huszonkét évesen nősültem, ami nagy felelősséggel társult, különösen a gyermekvállalást követően. Már akkor is kerestem a lehetőségeket. Volt például fél hold mákom, amihez építettem egy máktisztító gépet. A kézzel leszedett mákot kicsépeltem, megtisztítottam, majd papírzsákokba csomagoltam és megpróbáltam értékesíteni.

Az egyik pékségben azt mondták, hogy ha valóban jó minőségű a mák, akkor két mázsát megvesznek belőle. Elvittem hozzájuk, a pék belemarkolt, megnézte, és elégedetten nyugtázta a minőségét. Így történt, hogy 1989-ben, illetve 1990 elején már volt olyan budapesti maszek pékség, ahol az általam termelt mákból készült mákos sütemény. Ezek az élmények meghatározóak számomra, mert a tisztesség, a megbízhatóság és a teljesítés iránti igény innen is ered. Azt tanultam meg, hogy ha az ember valamire vállalkozik, akkor azért felelősséget is vállaljon. Ez nálam nemcsak üzleti kérdés, hanem vezetői alapelv is.

A példamutatás ezért mindig nagyon fontos volt számomra. A sport is sok olyan értéket adott, amelyet a mai napig magammal viszek. Versenyszerűen eveztem, tizennégy évesen, ötvenkét kilósan magyar bajnok lettem kormányos négyesben, 1500 méteren Csepelen. A társaimmal együtt nyertük meg a bajnokságot. Ott nagyon erősen meg kellett tanulni az alkalmazkodást és a pontosságot. Egy négyesben mindenki számít a másikra: ha valaki nem jött el az edzésre, a többiek sem tudtak nélküle dolgozni. Ott tanultam meg igazán, hogy a pontosság nem pusztán egyéni erény, hanem a másik ember iránti tisztelet egyik formája is.