Dísznövényeknek egyáltalán nincs helyük ebben a rendszerben?

– Egy átalakításra váró kertben, ha már vannak dísznövények, azokat sem kell kiirtani, hiszen mindennek van valamilyen haszna. Vegyünk például egy hársat, ami alapvetően díszfa. Árnyékolja a talajt, kedvező mikroklímát teremt, a zsenge levelei salátaként fogyaszthatók, a virágából gyógy­tea készíthető és vonzza a beporzókat, tehát ez is hasznos.

A természetes erdő szintezettsége hogy jelenik meg a kertben?

– Az erdőkert arról szól, hogy lemodellezzük az erdőt és annak szintezettségét. Hét szint van, de természetesen nem kell minden kertben mind a héttel számolni, mert egy kis ötven négyzetméteres konyhakertben ez lehetetlen is. A magas fák a 15 méter felettiek, ilyen a szelídgesztenye vagy a vad alanyra oltott cseresznye, dió. Az alacsonyabb fák szintje 15 méterig tart, a bokorzóna pedig 5 méterig, például a mogyoró lehet ilyen magasságú, de sok ennél jóval alacsonyabb bokor is van.

Ezeken kívül a kertet alkotják még a lágyszárúak és a kúszónövények, amik valamire felfutnak. A tarackolók pedig azok, melyek a talajon futnak, és vannak a „gyökérnövények”.

Ha elültetünk egy majdani 6 méter korona-átmérőjű fát, sok év eltelik, mire eléri a végleges méretét, mellette-alatta addig sok minden más is termeszthető. Északi és déli oldalára célszerű valamit ültetni, ami fejlődése során védi a melegtől és a hidegtől.

A permakultúrás kertben mennyivel kevesebb termésre számíthatunk, mint a konvencionális termesztéssel?

– Nehéz ezt így összehasonlítani, de ami biztos, a permakultúrás gazdálkodás esetén egészségesebb termény terem, mint a konvencionális gazdálkodás során. Nem egyszer szüretelünk, hanem szinte egész évben mindig van valami betakarítani való termés. Folyamatosan ellát a kert, és a tél sem kivétel ez alól. A permakultúra nem a lusták kertje, mert igényli az emberi jelenlétet és a munkát, de sok szempontból hatékonyabb a konvencionálisnál. Amikor ősszel mulccsal takarjuk a talajt, az munka, de sok munkától szabadít meg azzal, hogy kevesebbet kell öntözni, és nem kell majd gyomlálni a következő évben.

Hogyan kezdjünk hozzá egy ilyen kert kialakításához?

– Ha valaki nulláról kezd el felépíteni, benépesíteni egy ilyen kertet, ahhoz némi botanikai ismeret jól jön, és meg kell próbálnia értelmezni a természetközeliséget. Vegyen mintának egy erdőt, figyelje meg, ott milyen folyamatok zajlanak és milyenek nem. Ott például senki nem ás, nem kapál. A lomb lehull ősszel, ami takarja a talajt. Szintek vannak, a fák között cserjék, a tisztásokon lágyszárúak, és így tovább.

Érdemes a kertben a zónázást úgy is megvalósítani, hogy amely növények gyakran kellenek a konyhában, azokat a házhoz közelebb helyezzük el, amik ritkábban, azokat távolabb. A tájfajták, a helyi viszonyokhoz szokott növények használata is előnyös, és hibrideket ne vessünk, csak szabad elvirágzású fajtákat, melyekből a saját magfogásunkat következő évben újravethetjük.

Idővel saját fajtáink lehetnek, hiszen, ha évről évre szelektálunk és azokról az egyedekről szedünk magot, melyek többet, szebbet teremnek, akkor ez az utódokra is jellemző lehet. Nem mindig a szép a jó. Az, hogy a szupermarketben minden cukkini ugyanakkora és ugyanúgy néz ki, ez a saját kertünkben nem feltétlen követendő példa. Néha valami görbe vagy deformált lesz, de íz és beltartalom szempontjából a megfelelő időpontban tudjuk leszedni. A szűk környezetünkre jellemző gyümölcsöket és zöldségeket gyűjtsük, és mentsük meg.

Névjegy

Illés Olivér permakultúrás tervező és oktató, „Az ehető kert” megalapítója. Célja segíteni az érdeklődőket a fenntartható, önfenntartó rendszerek kialakításában, legyen szó kertekről, gazdaságokról vagy közösségi projektekről.

Hisz a természetközeli megoldásokban, amelyek regenerálják a talajt, növelik a biodiverzitást és hosszú távon is élhető környezetet teremtenek. Tapasztalatait megosztva igyekszik inspirálni minél többeket a permakultúra elveinek alkalmazására.