A VM 2013-ban is meghirdeti az egyes állatbetegségek megelőzésére, illetve leküzdésére, valamint az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeire fordítható támogatást.
Folytatódik a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták génmegőrzésének, valamint a tejágazat szerkezetátalakítási támogatása. A tejtermelők évi 9 milliárd forintos forrása állategységenként mintegy 33 – 35 000 forintot jelent a gazdálkodóknak.
Az államtitkár kiemelte: 2012-ben a teljes mezőgazdaság bruttó kibocsátásából az élő állat és állati termékek részesedése 35,4 százalékot tett ki. Az Európai Unió tagországaiban az állattenyésztés részesedése a mezőgazdaság teljes kibocsátásából 41 százalék. Hozzátette: az abrakfogyasztó ágazatok Magyarországra jellemző magas együttes aránya egyedülálló az Európai Unión belül.
Czerván György tájékoztatta a résztvevőket a Közös Agrárpolitika aktuális álláspontjáról a küldöttközgyűlés résztvevőit. Kiemelte: 2014 átmeneti év lesz, az egységes területalapú (SAPS) valamint a különleges és az elkülönített támogatások a jelenlegi feltételekkel folytatódnak.
Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája


