„A gyorstermesztő technikák alkalmazásával a külön erre a célra speciálisan átalakított üvegházakban hat generációnyi búzát, csicseriborsót és árpát, illetve négy generációnyi repcét sikerült termesztenünk egy év alatt – ellentétben a szokásos 2-3 generációval a normál üvegházakban, vagy az egy generációval szántóföldi körülmények közt” mondta Lee Hickey, az ausztráliai Queenslandi Egyetem (University of Queensland, UQ) vezető kutatója. Induló hipotézise az volt, hogy a Földön is hasznosítható a NASA ötlete, amivel fel lehet gyorsítani a nemesítés folyamatát.
jelentette ki. Nemzetközi szinten nagy érdeklődés övezi ezt a technikát, tekintve hogy a 2050-re várhatóan 60-80 százalékkal több élelmet kell termelni, hogy a 9 milliárd embert ellássa, mutattak rá a tudósok.
A gyorstermesztő technika főleg kutatási célokra szolgált eddig, és most kezd gazdaságilag is fontos lenni. A Dow AgroSciences-el közösen a tudósok ezt a technikát alkalmazva nemesítették ki a „DS Faraday” búzafajtát, amit még idén elérhető lesz a piacon. „A DS Faraday egy magas fehérjetartalmú, malmi búza, melyre nem jellemző a kalászon csírázás*” mondta Hickey. (*kalászon csírázás során a betakarítás előtt jelentős csapadékot kapó, még kalászon lévő magok csíráznak ki, ezzel csökkentve a búzaszemek minőségét /a szerk.).
„Olyan géneket is bevezettünk, amelyek a gabonafélék nyugalmi állapotáért felelősek, így jobban tolerálja a nedves időjárást a betakarításkor. Ez egy olyan probléma, amire az ausztrál tudósok már 40 éve keresik a megoldást” ismertette Hickey. „Végre áttörést értünk el a gabonák nyugalmi állapotával kapcsolatban, és ebben segítségünkre volt a gyorstermesztés.”
Az egyetem PhD hallgatója, Amy Watson, a Nature Plants tudományos folyóiratban megjelent tudományos publikáció első számú társszerzője vezetett le néhányat azok közül a kulcskísérletek közül, amelyek a hirtelen növényi növekedést és a rendszer több növényfajra is alkalmazható voltát dokumentálta. Az új technológia Hickey szerint nagyszerű lehetőségeket hordoz a vertikális növénytermesztési rendszerek és a hortikultúrák számára is.


