Ráadásul egy-egy károsítóval szemben is több gént vetnek be, ezáltal azok újabb rasszai jóval kisebb eséllyel törik meg a fajták ellenállóságát, hallottuk a Syngenta Bretagne-ban rendezett Káposztakonferenciáján.

A termesztés biztonságát kockáztató károsítók közül két-három éven belül megjelenhetnek a feketerothadással (Xanthomonas c.) szemben teljes körűen ellenálló kelkáposzták, karfiolok, brokkolik és bimbóskelek. Gőzerővel dolgoznak – az ócsai kísérleti állomáson is – azon, hogy a klímaváltozás következtében már Hollandiában is sok kárt okozó tripszekkel szemben ellenálló fajtaválaszték bővüljön, küszöbön áll a tripszrezisztens kelbimbó bevezetése. Áttörés várható a káposztafélék gyökérgolyva-ellenállóságában, 2023-24-re várhatóan valamennyi káposztaféléből kínálnak a kórokozó mind a négy rasszára ellenálló fajtákat. A brokkoli esetében már sikerült pernoszpóra-ellenállóságot igyekeznek karfiolokba is átvinni.
A kutatók, nemesítők emellett a munkaerőhiány kihívásaira is fókuszálnak munkájuk során, kiemelt nemesítési szempont, hogy a fajták megbízhatóak és gépi betakarításra alkalmasak legyenek.
Nemcsak a rezisztencia eléréséhez használnak ún. genetikai markereket, hanem például olyan összetett tulajdonságok érdekében is, hogy a fajta az időjárástól függetlenül tartsa a tenyészidejét, és a karfiol akár 20 °C fölött is képezzen rózsát. A fogyasztási szokások változását sem hagyhatják figyelmen kívül, a fajtaválasztékot a hagyományostól eltérő színű, alakú, étkezésre könnyen elő-, és elkészíthető káposztafélékkel gazdagítják.

A francia káposztatermesztés legfontosabb körzetében, Saint-Pol-de-Léonban rendezett szakmai napon mintegy 200 résztvevővel osztották meg a Syngenta vezető témafelelősei a vállalat káposztanemesítésének irányvonalait, innovációit, és kihívásait, főként a kártevőkkel és kórokozókkal szembeni ellenállóság beépítése terén.
A cég közel 10 országból érkezett munkatársai, nemesítők, kutatók, fajtakísérleti vezetők, vetőmag-kereskedők, marketingesek, illetve termelők, termelői szervezetek képviselői emellett megismerhették az 1150 gazdálkodót tömörítő, Európában legtöbb karfiolt termesztő Prince de Bretagne másodlagos termelői szervezet tevékenységét, és képet kaptak a francia káposztafogyasztás alakulásáról is.
A francia zöldség-gyümölcs ágazat szakmaközi technikai központjának (Ctifl) közeli állomásán pedig többek közt a gyökérgolyvával, mikoszferellás gyűrűsfoltossággal szembeni rezisztencianemesítés legújabb eredményeit, és olyan különlegességeket is bemutattak a Syngenta munkatársai, mint a lila levélkel (más néven fodroskel), valamint az utóbbi és a bimbóskel keresztezéséből született hibridek lila, zöld és vörös változatai.
(Káposztakonferencián elhangzottakról bővebben a Kertészet és Szőlészet későbbi számaiban számolunk be.)


