Lehet-e galambok nélkül élni? Bálint Csaba dunaföldvári galambtenyésztő válasza erre a kérdésre bizonyára „nem” lenne, bizonyítja ezt, hogy amikor egy évig külföldön vállalt munkát, s lényegében tönkrement a galambállománya, hazajőve egyszerűen nem találta a helyét. Bármit csinált semmihez nem volt kedve – hiányoztak a galambok. Rövidesen vásárolt egy kisebb állományt, ekkor tért át a korábbi postagalamb tenyésztésről a húsgalamb tenyésztésére.
– Franciaországból hozattam carneau és hubbel galambokat – mondja a tenyésztő. – Jelenleg 50 pár galambot tartok. A fiókákat 25-40 napos korban, kb. 40 dekás súlyban vágom.
Gondoljunk csak arra, hogy a „gyenge galambleves” mindig is az étkek elejéhez tartozott. Havi szinten számolva körülbelül ötven galambot adok el főként helyi lakosoknak, de vásárolnak a környező települések lakói is. Dunaújvárosban egy húsbolt árusítja a galambjaimat. Sokat segít, hogy a szomszéd faluban, Bölcskén évente galamb-fesztivált rendeznek, amelynek egyik fő gasztronómiai attrakciója a galambhúsból készült ételek versenye. Ilyen alkalmakkor egy vándorkupát is kiosztanak, tavaly az én galambomból készült étel lett a győztes.
Takarékos és bio
Természetesen – mint minden gazdasági tevékenységnek – ennek is a nyereség termelése a legfontosabb célja. Nem könnyű a húsgalamb tenyésztésről, mint gazdasági vállalkozásról egyértelmű képet alkotni, mert egyrészt nincsenek országos adatok, nem beszélve a gazdaságossági elemzésekről, másrészt a tenyésztők sem tartják számon a gazdasági adatokat.
Az interneten keresgélve egyrészt csekély kínálattal találkozunk, másrészt rendkívül nagy szóródást mutatnak a feldolgozottsághoz kötődő árak. Találunk kilónként 2000 forintért kínált vágott galambot, van, aki darabjáért kér el 2000 forintot, míg például a konyhakész galamb kilóját 3000 forint körüli áron kínálják, de egy ajánlatban 5000 forintot is elkérnek a fagyasztott konyhakész „prémium” minőségért. Bálint Csaba 2000 forintért adja a galamb kilóját. A költségek között – mint a legtöbb állattenyésztési ágazatban – a legnagyobb tételt a takarmányköltség teszi ki, némi furcsasággal.
A holland takarmány mázsánként tízezer forintba kerül, míg a hazai keverékért 12-14 ezer forintot is elkérnek. A minőségben pedig nincs különbség. Zárt tartásban tartom a galambokat, ami nem azt jelenti, hogy bezárt istállóban, kis helyen, félig sötétben élnek az állatok, hanem arra törekszem, hogy a természetes tartással azonos körülmények között, friss levegőn, napfényen éljenek. Úgy alakítottam ki a galambházat, hogy az egyik oldalon dróthálóval határolt szabad tér legyen.
Mivel csak ellenőrzött bio-takarmányt etetek, s vegyszert semmihez nem használok, garantált a végtermék bio minősége. Ez egyben azt is jelenti, hogy csökkentem a kiadásokat, mert egyszerűen nincs gyógyszerköltség, nem kell beteg állatokat gyógyszerezni. Erre nagyon tudatosan törekedtem, s törekszem. Először is egy erős szelekciót hajtottam végre, ha picit is betegségre hajlamosnak láttam egy madarat, rögtön kiselejteztem, másrészt a körülményeket úgy alakítottam ki, hogy megelőzzük a betegséget. Csupán egyetlen példa. A galambászok éppúgy rettegnek a szúnyogok okozta betegségektől, mint a nyulászok.
Vagy ugyanígy rovarriasztó a fenyőtű, beszórom, s a galambok abból építenek fészket. Önetetős technológiával takarmányozok. A napi etetéseknél mindig ügyelek arra, hogy először a fiókáknak szánt értékesebb takarmányt kapják az anyák, s amikor azzal megetették a fiókáikat, utána az olcsóbb felnőtt takarmányt kapják. A trágyát naponta eltakarítom. Tudomásul kell venni, hogy a trágya három nap után fertőz, nem várhatunk vele egyetlen napot sem.
Galambok és előítéletek
Az értékesítés, így a termelés növelésének korlátja a fogyasztói tudat, pontosabban a tudatlanság, amit a rossz beidegződések, nem utolsó sorban alaptalan előítéletek okoznak.
A városi embereknek a galamb szó hallatán az utcán, tereken élő galamb képe jelenik meg, amelyről rögtön az jut az eszükbe, hogy mocskosak, betegek.
A falusi emberek pedig drágállják az árat, mert még mindig a mezőre kijáró parlagi galamb él a tudatukban, s azt mondják, hogy „ingyen” összeszedi a határban az ennivalót, s akkor még pénzt is kér érte a gazdája. Sajnos ezeket az előítéleteket nem könnyű legyőzni, bármily értékes húsról is van szó.
(Az újságíró megjegyzése: hiányzik egy olyan országos galambfesztivál, ahol az emberek – legyőzve idegenkedésüket – megismerhetnék a galambhúsból készült ételeket. Stílusosan az egyik helyszín lehetne Galambok község is. Nem utolsó sorban kedvet kaphatnának az emberek arra, hogy saját családi szükségletre tartsanak galambot.)
Lát-e fejlődési lehetőséget a gazdasági galambtartásban? – kérdeztük Bálint Csabát.
– Feltétlen – mondta a galambtenyésztő. – Kellő támogatással és promócióval a hazai fogyasztás is növelhető, ez vonatkozik mind a piacra termelő galambászra, mind a saját családot, környezetét ellátóra.
A gazdasági céllal termelő galambászoknak az igazán komoly kitörési pont az export, illetve annak feltétele, az integráció lehet. Németországban, Franciaországban és Svájcban keresett a magyar galamb.
A hazai exportőr háromszáz galambért jön el, mert számára annyit gazdaságos egyszerre felvásárolni. Ehhez viszont olyan nagy létszámú állomány szükségeltetik, amekkora tudtommal csak egy galambtenyésztőnek van az országban. Önként adódik a megoldás: vagy össze kell fogniuk egy-egy körzetben a húsgalambtartóknak, vagyis integrációt kell kialakítani, vagy nagyobb állományt kell tartani. Egyébként nem kell ehhez a mennyiséghez sok gazdálkodó, négy-öt galambtartó elő tudja állítani azt a háromszáz fiókát. Én most azon vagyok, hogy egy olyan méretű állományt létesítsek, amely családi gazdaságként önállóan megél a piacon. Beadtam az anyagot a Fiatal Gazda Pályázatra, amely célja egy 3000 madárból álló állomány létesítése, s ekkora állománynál már látszik az exportpiaci piaci háttér is. A pályázat szakmai részét már elfogadták. Bízom benne, hogy a következő szakaszt is megnyerem.
Utak és lehetőségek
Amint az előzőekből is látszik, háromirányú lehetőség mutatkozik a húsgalamb gazdasági jellegű tenyésztésében. Egyik a helyi galambász körök köré szerveződő önellátó családi galambtartás, a másik a nagyobb létszámmal dolgozó, s a környezetét ellátó galambászat, s a harmadik a profi szinten termelő, nagyobb mennyiséget előállító bio minőségű galambot előállító gazdaság, amely már az export piacon is megél. A három nem független egymástól. Mindnek külön-külön szervezési, támogatási feltételei vannak, de közös a hazai piac a hazai fogyasztók idegenkedésének legyőzése, a magyar piac felépítése.
