A legdinamikusabban a paradicsomtermesztés fejlődött, közel 52 százalékkal többet szedtek belőle, mint tavaly, de uborkából is majdnem negyedével nőtt az országos hozam. Szó szerint elkezdett tehát beérni a 2014-es embargó bevezetése óta a helyi vállalkozásoknak juttatott jelentős állami támogatások gyümölcse (mint már sokszor szó volt róla, 2014-ben Oroszország beviteli tilalmat vezetett be az EU-ból származó zöldség-gyümölcsre, amit rendre meg-meghosszabbított, közben pedig a helyi termesztés felfuttatását ambicionálja).
Hosszú távú cél, hogy az ország megteremtse magának a lehető legnagyobb gazdasági függetlenséget a frisstermékek piacán. Erre bőven van állami pénz, az idézett szaklap becslése szerint évi 200 hektár növényház épülhet fel belőle.
Az oroszországi növényházi zöldségtermesztés három fő régiója jelenleg Krasznodar (évenként 27,7 ezer tonnás terméssel), Moszkva (23 ezer tonna), valamint Volgográd (19,8 ezer tonna).


