Ágazati aktualitásokról. állategészségügyi, szaporodásbiológiai témákról valamint takarmányozási kutatásokról, illetve a tudományos eredmények mellett a nyúlhús fogyasztását ösztönző kampányról is szó esett a 34. Nyúltenyésztési Tudományos napon.
A hazai kutatási eredményeket két szekcióban ismertették.
Magyar óriás nyúllal kapcsolatos két kutatást is ismertettek. Az egyikben a fajta szaporasági mutatóit vizsgálták, a másikban pedig spermatológiai és ondómélyhűtési vizsgálatokat végeztek.
A takarmányozás szekcióban négy előadás hangzott el a szeparált 20 %-os nyersfehérje tartalmú extrahált napraforgódarának, mint alternatív fehérjeforrásnak a nyulak keveréktakarmányában való használatáról, takarmány alapanyagok értékeléséről.
Az előadásokat követő beszélgetésen egyebek mellett elhangzott, hogy a nyúlágazat fejlesztése és az állatjóléti normák kidolgozása kiemelt cél a következő időszakban.