Számos időjárási front haladt át fölöttünk az elmúlt egy hétben, melyek meleg légtömegeket és többfelé számottevő csapadékot is hoztak. Hétfő kivételével minden nap esett valahol az országban, a Dunántúlon és az északi országrészben összességében 15-50 mm hullott, míg az Alföld délkeleti, keleti felén 5 mm-nél kisebb összegeket mérhettünk. A Dunántúl jelentős részén és az északi tájakon a felszín közeli talajréteg alaposan átnedvesedett, többfelé sárossá vált, és jutott a nedvességből a középső, 20-50 cm-es rétegbe is. Ezzel szemben az Alföldön egyelőre rendkívül száraz a talaj minden rétege, a telítettséghez 150 mm-t meghaladó mennyiség hiányzik a felső 1 méterről.

A kukorica aratása még nem ért véget, és az elmúlt egy hét sokfelé csapadékos időjárása is hátráltatta a munkákat, ahogy az alma, körte, szilva betakarítását is. Az őszi vetéseknek azonban igen nagy szüksége van az esőre.
A folytatásban marad az ilyenkor szokásosnál enyhébb, de többször csapadékos időjárás. Csütörtökön főként a déli és keleti országrészben számíthatunk szórványos esőkre, záporokra, majd péntek hajnaltól délnyugat felől egyre többfelé ered el az eső, majd napközben keletről nyugat felé egy záporos zóna is átvonul fölöttünk, melyben akár zivatarok is lehetnek. Késő délután kelet felé elhagyja hazánkat a csapadék, addig azonban az ország északi felén 20-40, délen 5-20 mm csapadékra van kilátás, majd szórványosan szombaton is várható eső, zápor, nagyobb számban a nap első felében, a Dunántúlon.

Vasárnap és hétfőn, majd a jövő szerdán és csütörtökön szárazabb idő valószínű, ekkor a nap is kisüt, bár gyakran szűrt napsütés lesz a jellemző. Jövő kedden számíthatunk többfelé esőkre, záporokra, ezekből azonban nem várható 5 mm-t meghaladó mennyiség. A hőmérséklet nem változik számottevően. A borongós, tartósan csapadékos napokon és tájakon alakulnak majd 15 fok alatt a maximum értékek, egyébként napközben 18-23 fokig melegszik a levegő, a jövő hét közepétől lesz ennél pár fokkal hűvösebb. A minimum értékek többnyire 5 és 10 fok között várhatóak, a borult vagy szeles hajnalok lesznek ennél akár több fokkal enyhébbek, de fagy sehol sem valószínű a következő egy hétben. Gyakran lesz szeles az idő, pénteken sokfelé megerősödik, viharossá fokozódik a nyugatias szél, de a Dunántúlon vasárnap és hétfőn is, a keleti országrészben pedig keddtől számíthatunk élénk és erős széllökésekre.


