0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 13.

Zalai kertek is versenyeznek a legszebb konyhakert címért

Közel száz, gondosan művelt helyi kert közül végül hatot neveztek be a program falubeli koordinátorai a Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű vetélkedő idei országos versenyére.

A nyár elején megtartott első kertbejáráson 92 kertet és annak tulajdonosát látogatták meg a konyhakertmozgalom helyi koordinátorai, a második, augusztusi bejárásra 96-ra bővült a nevezések száma – tudósít a zaol.hu.

– A helyiek mellett Csertalakosról, Bakról és Nagypáliból is neveztek velünk együtt kertművelők, így állt össze ez a magas szám – mondta Fercsák Lászlóné helyi koordinátor. – Minden kategóriában van indulónk, az országos döntőre 1-1 mini, normál, valamint 4 zártkertet nevezünk, a szükséges dokumentációt már el is küldtük.

A szárazság idén rányomta a bélyegét a növények fejlődésére és a kertek küllemére, nehezen indultak neki az esők miatt a zöldségek, aztán a meleg miatt gyorsan leérett minden. Mindenki ahogy tudta, próbálta kivédeni mindezeket a negatív hatásokat, a tulajdonosok öntözték a növényeket, a rendelkezésre álló időt kihasználták, talán egyetlen olyan nevezőnk van, akinek munkája miatt idén kevesebb ideje jutott a konyhakertjére.

Összességében a kertek most is szépek, de az idő nem áll meg: az ősz már meglátszik rajtuk.

Fercsák Lászlóné – visszatérve a versenyre való nevezésekhez – hozzátette, hogy minden kiválasztott kerttulajdonos örült a lehetőségnek, ketten közülük első alkalommal méretik meg magukat az országos mezőnyben.

– Két olyan újoncunk van, akiket – bár már öt éve részt vesznek a vetélkedőn – az országosra most először neveztünk – magyarázta a koordinátor. – Most értek el oda, hogy mindenképpen nevezni kell kertjeiket. Eredmény előreláthatóan majd októberben lesz, ekkor derül ki, hogy a gutorföldi kertművelők idén milyen eredményeket értek el az országos kertvetélkedőn.

Forrás: zaol.hu