Fontosságát jelzi, hogy a K épület díszterme zsúfolásig telt érdeklődő hallgatókkal, egyetemi dolgozókkal.
A Budai Arborétum az ország egyik legszebb, leggazdagabb arborétuma – egy „zöld sziget a rohanó város szívében”. Olyan érték, amit sem az egyetem, sem a fővárosi közösség nem nélkülözhet.
Gyuricza Csaba, a MATE rektora a tájékoztatón kiemelte, a 2020-ban megalakult egyetem előzmény nélküli, egyedi modell, sőt ilyen multicampus-ú, multidiszciplináris intézmény is egyedülálló Európában. A világban zajló versenyhelyzet kikényszeríti az erőforrásokkal való jobb gazdálkodást, a koncentrált oktatást.
Az 5, illetve 5,5 campussal működő egyetemen folyamatosak a fejlesztések. Mindezt kikényszerítik a 40-50 éve elmaradt rekonstrukciók. Ennek megvalósítására 2030-ig tartó fejlesztési tervben határozták meg a célokat, így a Budai Campuson is lesznek fejlesztések, de ezek még kidolgozás alatt állnak. Ebben viszont – nyugtatott meg a rektor –
Az Arborétum és a Budai Campus, mint oktatási intézmény, egységet képez, egymás funkcióját erősíti. Az Arborétum nem csak a XI. kerület jelentős zöldfelületi eleme, hanem oktatási és kutatási helyszín, növénygyűjteményi terület és nem utolsó sorban több, mint 170 év felsőoktatási múlttal rendelkező intézményi terület is.
Gyuricza Csaba szavai szerint túl nagy a terület a mostani hallgatószámhoz, amit racionalizálni kell, és az így felszabaduló források révén lehet fejleszteni az egykori Kertészeti Egyetem Villányi úti campusát.
Ugyanakkor az épületek felújítása miatt időszaki költözésre lehet számítani, mert csak ezen az áron végezhetők el a munkálatok. A rektor hozzátette, a stratégia a MATE honlapján bárki számára elérhető.
