Megannyi hiedelem kapcsolódik a növényekhez, igazolva, hogy őseink mennyire közel álltak hozzájuk, tisztelték, és olykor félték is őket. Az emberek -ki tudja, miért- szeretik különleges képességekkel felruházni a növényeket. És nemcsak a méltóságot sugárzóan magasba emelkedő, tiszteletet parancsoló faóriásokat ám, hanem az apróbb, közönséges cserjéket és lágyszárúakat is.
Következetesség és követhetetlen elgondolások
Egyik-másik babonában még akár logika is lehetett. Például ott a fokhagyma, akit azért hordtak maguknál, illetve akasztottak a házak köré, hogy elijesszék a gonosz szellemeket, vámpírokat és manókat. De vannak sokkal kevésbé érthető históriák is. Következzen néhány mitológiai gyöngyszem, legendák, melyek talán okkal születtek és hagyományozódtak generációról generációra. Ismerkedjünk meg a növény igazán varázslatos képességeivel.
Védelmezők
Az orbáncfű több kultúrában is védelmezőként szerepelt. A skótok szemmel verés ellen viselték. Másutt úgy gondolták, hogy az ajtó fölé rögzített orbáncfűcsokor megvéd a villámlástól, és a tűz ellen, valamint megakadályozza, hogy gonosz erők betegyék a lábukat a házba.

A nemes babért is azért ültették az ajtó elé, hogy vonzza a szerencsét és elűzze a szellemeket. Erőnövelő bájitalokba keverték, és abban is bíztak, hogy megálmodják a jövőt, ha levelét a párnájuk alá teszik.
Szerelmet fakasztók és vigyázók
A cickafark latin neve (Achillea millefolium) Akhilleusztól, a görög hőstől származik, akiről az a hír járja, hogy erre az alázatos gyógynövényre támaszkodott a csatatéren megsérült bajtársai gyógyításakor. Ennek azért van valóságalapja, mivel a cickafarknak valóban van vérzéscsillapító, fertőtlenítő és sebgyógyító hatása. Később a szerelmi mágiában is gyakran használták, mivel úgy hitték, hogy aki a párnája alá teszi, megálmodja, ki lesz az igaz szerelme.
A babér a szerelmi mágiában is helyet kapott. Ha kedvet kapott hozzá, eszerint használhatja. Szedjünk hét babérlevelet egy héttel Halloween előtt. Ötre írjunk egy-egy fiúnevet; a hatodikra azt, hogy „vénkisasszony”, végül az utolsó levélre pedig egy kérdőjel kerül. A leveleket tegyük egy borítékba és tartsuk a párnánk alatt. Minden reggel vegyünk ki egyet, és anélkül hogy megnéznénk a rajta levő írást, semmisítsük meg. Ha az utolsón név szerepel, akkor ő lesz férjünk, a többi magától értetődő.