Ezt fejtette ki az agrarheute.com szakportál cikke egy frissen megjelent tanulmány alapján. lopás
A német agrárszaklap az Andreas Hermes Akadémia új podcast-epizódjára hivatkozik, amelyben a gazdálkodók elleni bűnözés témájával foglalkoztak, a meghívott szakértőjük prof. dr. Kirstin Drenkhahn, a Freie Universität Berlin büntetőjog és kriminológia-professzora, a téma kutatója volt. A Farm Crime Study címen megjelent tanulmány kutatócsoportja 500 gazdálkodót kérdezett meg a bűncselekmények áldozataként szerzett tapasztalataikról, erről beszélgettek a podcastban és ebből idézett az agrarheute.com.

Átlagnál gyakrabban válnak lopás áldozatává
Mint elhangzott, a gazdálkodók gyakrabban válnak bűncselekmény áldozatává, mint az átlagemberek. Míg a Szövetségi Bűnügyi Hivatal által végzett legutóbbi nagy lakossági felmérés során 17% nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt évben legalább egyszer kirabolták, addig a mezőgazdasági termelők esetében ez az arány az idézett felmérés szerint 25% volt, vagyis minden negyedik gazdálkodó érintett.
Mit lopnak a gazdáktól? lopás
A felmérés szerint főleg szerszámokat és egyéb berendezéseket lopnak a gazdáktól, ezt közvetlenül követik az alkatrészek és például a GPS-készülékek. A mezőgazdasági inputanyagokat, például takarmányt, vetőmagot és műtrágyát is előszeretettel viszik. A szántóföldről vagy önkiszolgáló üzletekből történő kisebb lopások viszont gyakran nem is tűnnek fel.

Bíznak a rendőrségben, de a nyomozásban nem
A válaszadók összességében bíznak a rendőrségben, a felmérésből azonban kiderül, hogy nem minden lopást jelentenek be. Ennek oka, hogy sokan úgy gondolják, a rendőrségi nyomozásból úgysem sül ki sok minden. Úgy érzik, nincs értelme a feljelentéssel bajlódni, ha nem nyerhetnek vele semmit, mivel a kárt amúgy sem fedezi a biztosítás, a vagyontárgyak pedig általában úgysem kerülnek meg.
Mit csinálhatna jobban a rendőrség? Erre a kérdése a gazdák 60%-a válaszolta, hogy segítene a véletlenszerű járőrözés, amivel a jelenlétüket demonstrálnák.
Hogyan védik meg magukat a gazdák?
Az idézett tanulmány egyébként egy nemzetközi kutatás részeként készült, amelyből egyebek között az rajzolódott ki, hogy a gazdák biztonságérzete és az ellenük elkövetett bűncselekmények megítélése is nagyon eltérő a világon.
A gazdálkodók elleni bűncselekményekre irányuló kutatások helyzete pedig világszerte éppoly változatos, mint maguk a lopások. Németországban például alig vannak hivatalos adatok a mezőgazdasági termelők elleni bűncselekményekről, és hiányoznak az adatok például Afrikában is. Az Egyesült Államokban viszont évtizedes hagyományuk van az ilyen célzott kutatásoknak, és Ausztráliában is mintegy 25 éve kutatják a gazdák elleni bűnözést prof. dr. Kirstin Drenkhahn szerint, olvastuk az agrarheute.com cikkében.
Ajánljuk még: