A hársak termőhelyi igényük és elterjedésük miatt inkább csak lokális, regionális jelentőségű méhlegelők, illetve ebből fakadóan klasszikus vándorhelyek. Fontosságuk (a fajtaméz termelésén túl) az akác utáni, napraforgó előtti hordástalan időszak áthidalásában rejlik.
Kislevelű hárs
Magyarországi előfordulása középhegységeinkre és a Dunántúli-dombságra jellemző, elsősorban gyertyános-tölgyesek, cseres-tölgyesek kísérő fája. Nyugat- és Dél-Dunántúlon ritkábban fordul elő, az Alföldről – kivétel a Nyírség – szinte teljes mértékben hiányzik. Előfordulása szórványos, elegyetlen állományai ritkák. Gyakran sarjeredetben jelenik meg.
Termőhelyi igénye, morfológiája
Határozott klíma- és talajigénnyel rendelkező fafaj. Másik két hársfajunknál kisebb a melegigénye. A kései fagyok nem károsítják, az éghajlat szélsőségeit jól tűri. Többletvizet nem igényel, a túl nedves, pangóvizes területeket kerüli. A mély termőrétegű, háromszintes erdőtalajok fafaja, inkább báziskedvelő, a talaj savanyúságával szemben nem érzékeny. Tápanyagigénye közepes. A barna erdőtalajok valamennyi típusán megtalálható, előfordul kőzethatású- és váztalajokon is, de rosszabb növekedési eréllyel. Fényigényét tekintve a hársak között a legárnyéktűrőbb, gyakran képez alsó szintet. Magassága csak jó termőhelyen éri el a 30 métert és a 40-50 cm-es mellmagassági átmérőt. Zárt állásban egyenes a törzse, koronája sűrű. Kérge fiatal korában sima, szürkésbarna színű és paraszemölcsökkel tarkított. Később repedezetté és sötétszürkévé válik.
Váltakozó rügyállású, rügyei tojásdadok, tompa csúcsúak. A hársaknál fontos elkülönítési bélyeg a külső rügypikkely hossza. A kislevelű hárs esetén a külső rügypikkely a rügy felénél hosszabb. Levele legkisebb a hársak között, de ez olykor nagyon csalóka lehet. Leveleinek mérete ugyanis jelentősen függ a termőhely vízellátásától és a hajtás jellegétől. Így előfordulhat, hogy egy üde talajon élő kislevelű hárs tősarjain a levelek akár nagyobbak is lehetnek a szárazabb körülmények között élő nagylevelű hárs lombkoronájának szélén növő „napfényleveleknél”. A fonákon, az érzugokban rozsdavörös szakáll található. A harmadrendű erek hálózatos futásúak és nem emelkednek ki a fonák síkjából. Maga a levél szív alakú, részaránytalan vállú és fűrészes szélű. Virága 5-11 virágból álló álernyő. Egy-egy virágnak 30-40 porzója van. Június végén virágzik.
A gyűjtésének optimális ideje a virágzási idő első fele. A szárított virágából készített teája kellemes ízű, csillapítja a köhögést, idegerősítő és vértisztító hatású. Termése gömbölyded alakú, 5-6 mm átmérőjű fásodó falú makkocska, amely a tengellyel és a murvalevéllel együtt hullik le. Magzókorát állományban 25-30 évesen éri el. Magja sima felületű, kézzel könnyen összeroppantható. Makacsul átfekvő. Növekedése néhány évig lassú, majd viszonylag gyors, nagyon jól sarjadzik. Hátrányos tulajdonsága, hogy kis mechanikai sérülések nyomán a farontó gombák könnyen elkorhasztják, ezért nálunk magas kort ritkán ér el. Természetes életkora egyébként akár 600 év is lehet, vágásérettségi kora átlagosan 80-100 év. Fája kiválóan alkalmas keretlécnek, jól szegelhető, nem vetemedik, középnehéz (térfogati sűrűsége: 0,53 g/cm3), puha, jól faragható.
Méhészeti jelentősége
Lombfakadás után június második felében virágzik, ez elhúzódhat akár július közepéig is, de a klímaváltozás miatt inkább egyre korábbra tolódik.
A virágok öttagúak, öt-öt csésze és sziromlevéllel, a bibe is öttagú. A nektár a csészelevelek kanálszerű mélyedésében gyűlik össze. Szeszélyes mézelő, viszont egyes években édesharmatot is ad.
Ültetése, telepítése
A makacsul átfekvő magvaknak – így a hársak magjának is – az a tulajdonsága, hogy ha a gyűjtés őszén elvetjük őket, akkor tavasszal nem kelnek ki, hanem egy évig nyugalomban maradnak – átfekszenek – , s így csak a következő tavaszon csíráznak ki. Ennyi idő szükséges ahhoz, hogy az utóérési folyamatok lejátszódjanak. Ha tehát hárscsemetét akarunk nevelni, akkor a begyűjtött magot rétegezzük nedves homokba és tároljuk természetes hőmérsékleten. Az így kezelt magban az utóérési folyamat végbemegy, és a második tavaszon elvetve azonnal kikel. Magja az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács adatbázisa alapján (www.csemete.hu) beszerezhető: Egeralja, Kál, Sopron és Gyula településeken működő termelőktől és forgalmazóktól. 1, 2 éves és iskolázott csemetéi: Borjád, Cigánd, Hatvan, Heves, Egeralja, Eszteregnye, Füzér, Kőkút, Lovasberény, Nagyvázsony, Sellye és Szentlőrinc településeken. Ami fontos, hogy telepítésekor gondoskodjunk a vadkár elleni védelemről. Magas fehérjetartalma miatt a rügyét, rosttartalma miatt pedig a kérgét szívesen fogyasztja a vad!
Nagylevelű hárs
Lényegesen kisebb elterjedési területtel rendelkezik. A középhegységeinkben, a szikla- és törmeléklejtő-erdőtársulások jellemző fafaja, dombvidékeken csak szórványosan fordul elő. A botanikusok 5 alfaját különítették el, s ezek hazánkban is megtalálhatók:
• Bársonyos nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos ssp. grandifolia): A Bakonyban és a Mecsek szurdokerdeiben él.
• Valódi nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos ssp. platyphyllos): hazánkban ez az alfaj a legelterjedtebb.
• Kopasz nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos ssp. pseudorubra): A Balaton-felvidék, a Vértes és a Budai-hegység déli lejtőin gyakori.
• Vörös nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos ssp. rubra): ritka, inkább csak arborétumokban található alfaj.
• Kaukázusi nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos ssp. caucasica): előfordulása nálunk nagyon ritka.
Termőhelyi igénye, morfológiája
Az éghajlati szélsőségeket kevésbé viseli el, mint a kislevelű hárs. Közepesen melegkedvelő, kiegyenlített klímát igénylő fafaj, a késői fagyoktól szenved. Eléggé páraigényes, ezért csak a gyertyános-tölgyes és a bükkös klímazónában érzi jól magát.
Tápanyagigénye nagyobb, inkább mészkedvelő. A sekély és középmély termőrétegű, de humuszban gazdag talajokat jól hasznosítja. Leggyakrabban váztalajokon és kőzethatású talajokon találjuk. Félárnyéktűrő. Gyökérzete plasztikus, a talajviszonyokhoz alkalmazkodó. Magassága elérheti a 30 métert, törzse egyenes. Kérge fiatalon sima, szürke, később repedezett. Hajtása zöldesbarna vagy vöröses, a rügyek környékén kissé szőrös, de lehet kopasz is (alfajtól, változattól függően). Rügye tojásdad, hegyes, a külső rügypikkely rövidebb a rügy felénél. A levéllemez vékony, a fonákon az érzugokban fehér szakáll található. A harmadrendű erek párhuzamosak és a levélfonák síkjából tapinthatóan kiemelkednek. (Megjegyzés: könnyen hibázhatunk, ha a kislevelű és a nagylevelű hárs megkülönböztetésénél csak a szakáll színét vizsgáljuk. A kislevelű hárs tavaszi, friss levelein ugyanis a szakáll még meglehetősen világos, szinte fehér. Ugyanakkor a nagylevelű szakálla a nyár végére, ősz elejére meg szokott barnulni. Ezért ebben az időszakban fontos, hogy a harmadrendű ereket is megvizsgáljuk.)
A hársak közül a legkorábban, június végén virágzik. Termése 7-10 mm nagyságú, gömbölyded alakú, erősen bordás és molyhos felületű, kézzel nem roppantható össze. Fiatalon gyorsabban nő, mint a kislevelű hárs és nagyobb méreteket is ér el. Vágáskora 80-100 év, természetes életkora akár 1100 év is lehet. Fája valamivel puhább, de ugyanazokra a faipari célokra (fafaragásra, furnér-, ceruzagyártásra, stb.) felhasználható.
Méhészeti jelentősége
Hasonló a kislevelű hárséhoz. Mivel azonban több alfajjal, változattal rendelkezik, bővítheti egy-egy terület méhlegelő-lehetőségeit. Ezeknek a virágzási dinamikája ugyanis némileg más és más.
Célszerű lenne ezeket az alfajokat/változatokat ilyen szempontból átfogóan vizsgálni.
Ügyeljünk arra, hogy a párásabb környezetet, a félárnyékot kedveli. Gyakran ültetik egyébként díszfaként, parkfaként. Útfásításoknál érdemes lenne preferálni.
Ezüst hárs
Elsősorban Somogy, Tolna és Baranya gyertyános-tölgyeseiben, cseres-tölgyeseiben találkozhatunk vele, de előfordul bükkös erdőtársulásokban is (különösen szép megjelenését figyelhetjük meg a Zselicség ezüsthársas bükköseiben). Természetes elterjedésének északi határa Magyarország déli részén húzódik (tehát a Dél-Dunántúlon őshonos, a többi területen alapvetően erdészeti tájidegen fafaj; az Alföldre is telepítették, mintegy 6000 hektárnyi területen.)
Termőhelyi igénye, morfológiája
Melegkedvelő, az éghajlat szélsőségeire nem érzékeny, szárazságot jól viselő, szubmediterrán jellegű, síksági-dombvidéki fafaj. A hársak közül a legnagyobb hőigényű, a fagyra viszont érzéketlen. Többletvízhatástól független termőhelyeken él, a mély termőrétegű háromszintes talajokat kedveli (legszebb állományai a rozsdabarna erdőtalajon és a barnaföldön állnak), de megtalálható kétszintes erdőtalajokon is. A váztalajok közül a humuszos homokon jól termeszthető. Inkább a meszes talajokat kedveli. Fiatalon még árnyéktűrő, később azonban határozottan fényigényes. 35 méteres magasságot is elérheti, törzse egyenes, de villás növekedésre hajlamos. Kérge nagyon sokáig sima, ezüstszürke színű. Később, idős korában sötétszürke és hosszanti irányban, sekélyen repedezett. Vesszője zöldes vagy barnás, csillagszőröktől szürkén-ezüstösen molyhos, később kopaszodó. Rügye kisebb a másik két hársénál, zömökebb és szintén ezüstösen molyhos. A külső rügypikkely majdnem a rügy csúcsáig ér. A levélfonák ezüstösen molyhos, az érzugokban nincs szakáll. A fogak előrehajlók és szálkahegyűek.
Álernyős virágzata átlagosan 6-10 virágból áll, a porzók száma 50-75 közötti. Július elején nyílik. Virága a csillagszőrök miatt nem alkalmas teának, mert allergén hatású. Termése 6-8 mm-es, gömbölyded vagy elliptikus makkocska, melynek felülete sima, molyhos, ujjal nehezen összeroppantható. Magja jól csírázik, évente bőven terem. Növekedése gyors, tuskóról és gyökérről egyaránt jól sarjadzik. Ennek a tulajdonságának köszönhetően erősen terjeszkedik. Nem ér el magas kort, 100 évnél idősebb egyedei ritkák, 50-60 éves korában egészségi állapota leromlik.
Méhészeti jelentősége
A hazai hársak közül a legjobb mézelő. Nektártermelését hazai és nemzetközi téren egyaránt sokan vizsgálták; sokszor viszont egymásnak igen ellentmondó adatokat publikáltak róla. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy a nektár termelését és begyűjthetőségét rengeteg tényező befolyásolja. Az időjárási viszonyok megfigyelésével lehet következtetni a várható mézelésre. Kedvező, ha a virágzása előtt bőséges csapadékmennyiség hullott. Fontos a magas relatív páratartalom, virágzása alatt pedig 28 oC körüli hőségnapok a kedvezőek. Az alatt a bőséges nektárkiválasztódás elmarad, afeletti viszont már káros. A száraz, meleg szél szintén nem kívánatos, mert a nyitott álernyős virágot kiszárítja.
Az ilyenkor érződő bódító virágillat a méheket kutatásra, rablásra ingerelheti, ezért kaptárt bontani ebben az időszakban nem tanácsos. Tapasztalat, hogy a méhek hársvirágzás alatt ingerlékenyebbek, szúrásuk is fájdalmasabb. További megfigyelés, hogy sok kijáró méh hullik el a hordás alatt, ez a betelelő népességünkre lehet kedvezőtlen hatással. Nektárjának cukorértéke 0,7, cukortartalma a kevésbé édesek közé tartozik (mindössze 25%), de a bő virágszám ezt ellensúlyozza.
Ültetése, telepítése
Az ezüsthárs a méhlegelő javítására az egyik legjobban alkalmazható fafaj, kései virágzása, tág termőhelyi tűrőképessége és az egyre melegedő, már-már mediterránba hajló klímánk miatt. Mivel virágai csillagszőrösek, nem gyűjtik gyógynövénynek, ezért nem fenyegeti az a veszély, hogy virágaiért a fákat megcsonkítják vagy kivágják (kis- és nagylevelű hársnál sajnos láttam már erre példát). Méhésztanyák, mezővédő erdősávok, fasorok létesítésekor egyaránt célszerű alkalmazni! Az ezüsthárs déli származású fafaj, ezért számára jobb a tavaszi, mint az őszi telepítés.
Ha mód van rá, az ezüsthárs facsemetéit tehát akkor telepítsük, amikor a rügyei pattanni kezdenek. Ilyen állapotban a növény „élő hőmérőként” saját maga jelzi, hogy a hőmérséklet elérte az aktivitásához szükséges határértéket. Szaporítóanyagának forgalmazói, termelői a korábban megadott webcímen fellelhetők.
A következő részben a virágos kőrisről és a szelídgesztenyéről lesz szó. Remélem, addig a méhésztársak már eljátszanak a gondolattal, hogy ősszel vagy jövő tavasszal milyen fásszárú méhlegelő növényeket ültetnek méheik számára. (Folyt. köv.)
