Mint írták, több hónapos előkészületet követően a napokban érkezett meg Nagykőrösre a 38 éves afrikai elefánt, így az autós szafari park már a második hely a Nyíregyházi Állatpark után hazánkban, ahol látható ázsiai és afrikai elefánt is.
– hangsúlyozták.
Hozzátették: a 32 hektáron elterülő és mintegy négyszáz állatnak otthont adó szafari parkban – ahol az állatok többsége cirkuszi munkából kivont állat – már három másik elefánt is él, melyek közül a Brigitte és Nelly nevű emlősök is francia cirkuszokból érkeztek a nagykőrösi szafari parkba.

Fotó: Wolfgang Claussen, Pixabay
A közlemény idézi Richter Józsefet, a szafari park tulajdonosát, aki elmondta, hogy a park nyitásának egyik legfőbb célja az volt, hogy a cirkuszi munkából kivont állatokat egy természetközeli környezetben helyezzék el.
„Európában a nagykőrösi autós szafari park az egyetlen hely, ahol cirkuszi állatok mentését és elhelyezését végezzük, illetve személyes misszió is számomra megfelelő otthont biztosítani az elefántoknak” – hangsúlyozta.
– tette hozzá Richter József, aki elmondta azt is, hogy az elefánt állatorvosi vizsgálaton és egy általános állapotfelmérésen is átesett.
Az összegzésben kitértek arra is, hogy a hétvégén az Állatok világnapja (október 4.) alkalmából Richter József tulajdonos jótékonysági futóversenyt szervez a még vadon élő afrikai elefántok támogatásáért.
A futóverseny nevezéseiből befolyó összeget a park tulajdonosa, Richter József megduplázza, és az összeggel az afrikai elefántok megmentéséért létrejött Herd Elephant Orphanage alapítványt támogatja – emelték ki.