A MATE rászoruló, krízishelyzetbe került családokhoz szeretné eljuttatni karácsonyi ajándékait. Az adományt Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora személyesen adta át Gáncs Kristófnak, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatójának.
Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. Az alapító egyházak összefogása ma már szakemberek, önkéntesek, adományozók és felelős vállalati partnerek egyre bővülő közösségeként segíti a nélkülözőket és bajbajutottakat.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és jogelőd intézménye életében évek óta hagyomány a karitatív tevékenység.
A téli időszakban pedig – szintén már több éve – tartós élelmiszerek adományozásával segítjük a rászorulókat. A családok számára ez nemcsak fizikai támogatást jelent, hanem a szeretet ünnepéhez közeledve lelki támogatást is, amely mindkét felet jóérzéssel tölti el, hiszen ugyanolyan jó adni, mint kapni. Ezentúl az élelmiszerek megtermelése szorosan kapcsolódik a MATE agrár- és élelmiszertudományok területén folytatott képzéseihez, kutatásaihoz és termékfejlesztéseihez” – fejtette ki az adományozás kapcsán Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.
A MATE immáron 4. alkalommal adományoz az Ökumenikus Segélyszervezetnek. A segélyszervezet célzottan juttatja el az adományokat a rászoruló családoknak.

„Hálásak vagyunk a MATE sokéves elkötelezettségéért és példamutató összefogásáért! A tartósélelmiszer-adomány közvetlen segítséget jelent azoknak a családoknak, akiknek az ünnepi időszak különösen megterhelő. Minden ilyen együttműködés azt bizonyítja, hogy közösen képesek vagyunk ételt, otthont vagy esélyt adni a nehéz helyzetben élők számára” – mondta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója.




