0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 4.

Itt az égi áldás, töltődnek a talajok – kérdés, hogy elég lesz-e

Nagyobb hideg nélkül, a talajban kellő nedvességtartalom mellett erősödhetnek az Alföldön a gyengébben kelt őszi kalászos állományok.

Számottevő lehűlés az előttünk álló egy hétben sem várható, délies, majd nyugati áramlással enyhe, nedves léghullámok érkeznek fölénk. Jelentősebb esőre a Dunántúlon van kilátás, keleten kisebb mennyiség valószínű – olvasható a HungaroMet legfrissebb elemzésében.

A folytatásban enyhe, nedves léghullámok alakítják időjárásunkat. Jellemzően sok lesz a felhő, csak helyenként vékonyodik el a felhőzet és süt ki a nap. Csütörtökön és pénteken főként a Dunántúlon várható eső, ott 5-15 mm is hullhat, míg keleten ennél kevesebb valószínű. Szombaton napközben átmenetileg szárazabb időre van kilátás, majd estétől vasárnap délig ismét többfelé lehet eső. A jövő hét első felében csak elszórtan várható csapadék gyenge eső formájában. Melegszik az idő, az éjszakák jellemzően fagymentesek lesznek, és a nappali felmelegedés mértéke is nő.

Csütörtökön, pénteken és szombaton a felhősebb, csapadékosabb nyugati tájakon 4-7 fok valószínű, míg keleten 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Vasárnaptól 5-10 fok közötti értékek várhatók.
csapadék talaj
Fotó: Rudy and Peter Skitterians, Pixabay

A mögöttünk álló egy hétben a megelőző időszakhoz képest szárazabb, csendes, késő őszi időben volt részünk.

Számottevő csapadék, 5-15 mm csak a délkeleti országrészben hullott, ott a múlt hét második felében többször is esett gyenge eső, míg máshol főként szitálás fordult elő a hét első felében jellemző ködös, párás időben.

A novemberi csapadékösszeg a hónap utolsó dekádjában érkezett jelentős mennyiségű esővel és hóval hazánk nagy részén pozitív eltérést mutat a sokéves átlaghoz képest, az északi országrészben nagy területen 20-60 mm-rel esett több az ilyenkor szokásosnál, míg a keleti, északkeleti határszélen és az Alföld déli tájain van 5-15 mm-es hiány. Az ősszel hullott csapadékmennyiség is jókora területi változékonyságot mutat: az északi és nyugati, délnyugati országrészekben többfelé 150-220 mm esett, míg az Alföld déli részén mindössze 65-85 mm.

Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2025. december 2-ig (mm)
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2025. december 2-ig (mm)

Ez utóbbi csak a fele a sokéves átlagnak, de az Északi középhegység térségén kívül, máshol is 10-40 mm-rel kevesebbet mérhettünk a szokásos őszi mennyiségnél. A talajok őszi-téli feltöltődése is igen késő kezdődött el az idén. A felső 20-30 cm-es réteg azonban országszerte telítettség közeli állapotban van, a középső rétegbe az Alföldön már kevesebb nedvesség jutott, a fél méternél mélyebb talajréteg pedig csak északon és délnyugaton kapott nagyobb mennyiségű nedvességet, hazánk jelentős részén még mindig nagyon száraz.

A felső egy méteres réteg telítettséghez képesti vízhiánya az Alföldön és a Dunántúl keleti, délkeleti részén még mindig meghaladja a 100 mm-t, ami azt jelenti, hogy a télen még igen sok csapadéknak kell esnie ahhoz, hogy egy tavaszi vagy nyári csapadékhiányos időszak ne okozzon súlyos gondokat.

Hogy állnak a vetések?

Őszi káposztarepce Miskolc térségében 2025. november 14-én (fotó: Kovács Attila)
Őszi káposztarepce Miskolc térségében 2025. november 14-én (fotó: Kovács Attila)

A hőmérséklet keleten, északkeleten 1-2 fokkal a sokéves átlag fölött, míg nyugaton, északnyugaton ugyanennyivel az alatt alakult. Hajnalonként múlt csütörtökön és pénteken még nagy területen hűlt fagypont alá a levegő, a leghidegebb pénteken volt, amikor sokfelé csökkent -1 és -5 fok közé a hőmérséklet, míg a többi éjszakán csak gyenge fagyok voltak jellemzőek, a hét első felében már egyre kevesebb helyen. Napközben többnyire 2 és 7 fok közé melegedett a levegő, vasárnap volt ennél délnyugaton kicsit melegebb.

A repce és az őszi kalászosok nyugaton és északon már az elmúlt hetekben is erős, jó állapotban voltak, a felszínközeli talajréteg nedvességtartalma és a november első felére jellemző enyhe időjárás kedvezett a fejlődésüknek.

November utolsó dekádjában az Alföldön is alaposabb öntözést kaptak az állományok, amik errefelé a november közepéig jellemző száraz körülmények között nehezen keltek, fejlődtek. A kiadós csapadék sokat segített a vízhiányon, és az azóta jellemző enyhe időben kissé megerősödhettek a kalászosok.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján.

Forrás: HungaroMET

Magazin ajánló: