0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. január 12.

Cuki szőrmók, mely óriási gondokat okoz a hazai természetvédelemben

Az amerikai nyérc (Neogale vison) egy vízhez kötött életmódú, Észak-Amerikából származó emlősfaj. Európába szőrmetenyésztés céljából került be, majd az évek során a szőrmefarmokról a természetbe kikerült egyedek inváziós terjeszkedésbe kezdtek.

Magyarországi előfordulását egy a faj európai elterjedését vizsgáló 2023-as nemzetközi tanulmány  még nem jelezte. Az utóbbi években azonban több hazai fotó is felbukkant a közösségi médiában, melyek egyértelműen az amerikai nyércet ábrázolták – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont a honlapján.

A Kutatóközpont kutatói által vezetett és a Természetvédelmi Közleményekben megjelent tanulmány  a Szigetközből származó megfigyelések összesítésével rávilágít arra, hogy a faj már nem csupán néhány előfordulási hellyel rendelkezik a térségben, hanem valószínűsíthető, hogy jelentős állománnyal bír.

amerikai nyérc
Amerikai nyérc – illusztráció
Fotó: John, Pixabay
A kutatók 38 különböző helyszínen 51 észlelésről szereztek információkat. A megfigyelések közül 16-ot fotódokumentációk is igazolnak.

Bár jelen vizsgálat a szigetközi Duna-szakaszra fókuszált, a fajnak a szlovén-osztrák-magyar hármashatár környékéről is van már megfigyelése. Az adatgyűjtés az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium projekt Invázióbiológia Divíziójának keretében zajlott.

Új ellenség és táplálékkonkurencia a hazai fajoknak

Az amerikai nyérc kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően bármilyen folyó- vagy állóvízi jellegű élőhelyen képes megtelepedni. Külföldi kutatások eredményei alapján a táplálékául szolgáló élőlénycsoportok (vízimadarak, földön fészkelő madarak, kétéltűek, hüllők) egyedszámában jelentős csökkenést okozhat, valamint hasonló életmódú őshonos fajokkal (vidra, közönséges görény) táplálékkonkurenciába kerül. Az amerikai nyérc 2025-ben felkerült az Európai Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok listájára.

amerikai nyérc
A vízben is otthonosan mozgó ragadozó konkurenciát jelent az őshonos vidráknak is
Fotó: Jan den Ouden, Pixabay
Az új inváziós emlősfaj magyarországi terjedésének híre komoly figyelmeztetés a természetvédelem számára. A hazai kezelésével kapcsolatos cselekvési terv megalkotása és végrehajtása fontos és sürgős feladat.

További összehangolt felmérések, célzott kutatások szükségesek a fajjal kapcsolatos ismeretek bővítéséhez, és az inváziós folyamat előrehaladottságának megállapításához. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tovább folytatja az amerikai nyérccel kapcsolatos terepi adatgyűjtést, továbbá a lakosság segítségét kéri az elterjedési terület pontosításában. A HódTérkép citizen science oldalon már nem csupán az őshonos eurázsiai hóddal, hanem négy másik fajjal, a szintén őshonos európai vidrával, továbbá az idegenhonos inváziós amerikai nyérccel, nutriával és pézsmapocokkal kapcsolatban is lehetőség nyílik az adatok feltöltésére.

Az amerikai nyérc felismeréséhez itt található útmutató.

Forrás: HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont

Magazin ajánló: