A vadászat a vadgazdálkodás egyik legfontosabb eszköze, amelynek lényege a vadállomány szabályozása közvetlen emberi beavatkozással. Talán itt szokott először harsány felháborodás ébredni a vadászatban nem jártas, vadászatellenes véleményvezérek részéről: „de minek üti még ebbe is bele az orrát az ember, a természet úgyis intézi az állatvilág alakulását”. Sajnos ez mára nem igaz. Az emberi terjeszkedés olyan szinten megváltoztatta a természetes vagy természeteshez közeli élőhelyeket, hogy annak következtében a vad akarva-akaratlan olyan helyeken jelenik meg, ahol az ember nem látja szívesen. Városokban, agglomerációkban, mezőgazdasági, erdőművelési területeken stb. rendre találkozhatunk vele, sőt, még táplálkozik is ott… Ebből adódóan lakott területek kertjeiben, városi kukák mellett, szántóföldi növénytermesztés monokultúrájában vagy erdőtelepítésre szánt facsemeték között is megtalálni, s ezeken a helyeken bizony anyagi kárt okoz táplálkozásával, mozgásával. Mivel az ember elvette a vad életterét többi között élelmiszer-termelés, klímavédelem (kerítéssel elzárt erdőtelepítés), népesség városokba történő koncentrálódása, urbanizáció, infrastruktúra-kiépítés stb. miatt, így az ember-vad között létrejövő, elsősorban anyagi eredetű konfliktust kezelni kell. Mivel a vad sajnos nem érti az emberi kommunikációt, és a jelenlegi tudásunk is csak részint kódolta a vadállatok kommunikációját, így verbálisan nem tudunk velük dűlőre jutni. Érdemi társalgás híján tehát a mezőgazdaságban például marad a vadászat egyik válfaja: vadkárelhárítás. Ennek a tevékenységnek köszönhetően például olcsóbbak lehetnek bizonyos élelmiszerek, mert több termést tud betakarítani a gazdálkodó, vagy olcsóbb a tűzifa, mivel a csemeték jelentős része ki tudott „nőni” a vad szájából.
A másik ok, amiért napjainkban fontos a vadászat, az a Kárpát-medencében őshonos nagyragadozók élőhelyükről jelentős mértékben történő kiszorulásából fakad. Ennek eredményeként a növény- és mindenevő (korábbi) zsákmányállatok (gím, dám, őz, muflon, vaddisznó) állományai drasztikusan megnőttek. Ez örömhír, mondhatják a laikusok, de ez sajnos sem társadalmi megközelítésből, sem állományszinten nem üdvözítő. A nagy egyedszámú populációk egyedszinten akár veszélyt is jelenthetnek egymásra. Egy adott élőhelyen, ha túl magas egy adott faj egyedszáma, az ott megtalálható víz, táplálék, búvóhely stb. – tehát a szükséges források összessége – megoszlik az állományt alkotó egyedek között. Vagyis, minél több egyed él egy adott területen, annál erősebb a versengés, amely során osztozkodniuk kell az erőforrásokon. És egy bizonyos létszám fölött már nem jut minden egyednek elégséges mennyiség az összes erőforrásból (éhezés, szomjazás). Másfelől a túl nagy állománysűrűség a betegségek kialakulásában és terjesztésében is jelentős szerepet játszhat. Emiatt sem mindegy, mekkora egy terület vadeltartó képessége, ugyanis ha nem optimális az állománynagyság, az egyedszintű, de akár állományszintű táplálékszerzési és állategészségügyi problémákat (pl. paraziták megjelenése, járványok terjedése stb.) is eredményezhet. Ennek megakadályozásához, vagyis az adott terület vadeltartó képességének és az állományok egészségének fenntartásához elengedhetetlen a vadászat.
