A japán cserebogár először 2014-ben bukkant fel Észak-Olaszországban, majd megtelepedett az ország több részén, és Svájcban is. A növényvédelmi hatóságok kiterjedten csapdázzák, több európai országból érkezett is már hír az utóbbi években, hogy itt-ott megtalálták (Magyarországon nem), és mindenhol fontos kérdés, hogy elszigetelt behurcolásról vagy esetleges megtelepedésről van-e szó.
Most Svájcból – vagyis az egyik olyan országból, ahol már biztosan megtelepedett – érkezett az Agroscope kutatóintézet híre arról, hogy genomanalízisek bizonyítéka szerint különböző eredetűek a japán cserebogár Svájcban élő populációi. Ez több behurcolási és terjedési útvonalra utal, írják.
Fenyegető közelségben
Rendkívül aktuális a téma, kiadónk különböző felületein is többször feldolgozták már szakértő szerzők (a legfrissebb, átfogó információkat a nyomtatott Kertészet és Szőlészet 2026/3. számában olvashatják). Alapvetően azt kell tudni a japán cserebogárról (Popillia japonica), hogy eredetileg Japánból származik, az elmúlt század folyamán elterjedt és mind Észak-Amerikában, mind Európában jelentős invazív kártevővé vált. Több mint 400 tápnövénye ismert, köztük van egyebek között a szőlő, a kukorica, a szója, a csonthéjas és bogyós gyümölcsök, a rózsa, valamint számos díszfa és más dísznövény.
Ahogy az Agroscope cikkében olvasható, az Azori-szigeteken már az 1970-es években jelen volt, a kontinentális Európában 2014-ben Olaszországban, 2017-ben pedig Dél-Svájcban (Ticino/Tessin) jelent meg. 2023-ban az Alpoktól északra, a zürichi nemzetközi repülőtér közelében azonosítottak egy új populációt. További példányokat találtak Bázel kantonban és a Simplon-vidéken (Valais/Wallis kanton) is, az olasz határ közelében. 2024 nyarán további svájci területeken is megállapítottak fertőzéseket, köztük egy újabb területet Wallis kantonban, valamint szórványos példányokat hét további kantonban.
Két úton jött a japán cserebogár
A P. japonica svájci elterjedésének és eredetének feltérképezése érdekében az Agroscope és a Sienai Egyetem kutatói 42 példányt vizsgáltak meg a svájci fertőzött területekről.
A DNS-szekvenciák elemzése lehetővé tette az egyedek genetikai profiljának meghatározását. Ezeket összehasonlították az olaszországi és észak-amerikai egyedek profiljaival, így sikerült meghatározni a svájci egyedek eredetét. A bázeli, a wallisi és a közép-svájci populációk rokonságban állnak az Észak-Olaszországból származó populációkkal, és valószínűleg közúti vagy vasúti közlekedés útján jutottak Svájcba.
Azért fontos minél többet tudni a kártevők behurcolásának és terjedésének lehetséges útjairól, mert ez segíthet a további terjedés megakadályozásában, illetve a meglévő populációk visszaszorításában. Ugyanakkor a populációk eredetétől függetlenül a védekezési intézkedések változatlanok maradnak, hangsúlyozza az Agroscope kutatóintézet cikke.
Mindenkinek felelőssége a megelőzés
A földrajzi közelség, valamint a faj „stoppos” terjedési módja miatt számottevően megnőtt a behurcolás növényegészségügyi kockázata. A megelőzés érdekében tett hatósági intézkedések mellett egyre nagyobb szerep hárul a termelők, a lakosság és a hobbikertészek együttműködésére is. Lényeges, hogy a gazdálkodók csak megbízható forrásból szerezzenek be szaporítóanyagot és növényeket, és kerüljék az ismeretlen eredetű közegeket, talajt. Ha külföldön járunk, semmiképpen ne hozzunk haza növényeket, növényi hajtásokat vagy talajt, emellett utazás során kiemelt jelentőségű a csomagok, járművek, kerti eszközök és egyéb felszerelések alapos átvizsgálása, olvasható a Kertészet és Szőlészet 2026/3. számában, ahol Bodor-Zanker Angéla növényorvos foglalta össze egy érdekes cikkben a téma jelenlegi állását.
Nemkívánatos vendégekre számíthatunk: ázsiai lódarázs – Magyar Mezőgazdaság
