0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. március 17.

A termőföldtől az asztalig – agroturisztikai élmények Pomázon

A Pomázon működő Breier Farm egyszerre gazdaság, élelmiszer-előállító műhely és kirándulóhely. A birtokon a termőföldtől az asztalig szemlélet, a kézműves termékek és az agroturizmus találkozik.

Családi ötletből született birtok

A Pilis-Dunakanyar peremén fekvő Breier Farm története egy családi beszélgetéssel kezdődött. A 2010-es évek elején a családi asztalnál merült fel a gondolat: milyen jó lenne egy olyan gazdaságot létrehozni, ahol az élelmiszer útja a termőföldtől egészen a késztermékig követhető.

A család már korábban is élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozott, így testközelből látta, mennyire eltávolodott egymástól a termelő és a fogyasztó. A régi ízek, a háztáji gazdaságok világa azonban erős emlékként élt bennük. Innen indult a gondolat egy olyan farm létrehozására, ahol újra közvetlen kapcsolat jöhet létre a föld, az állatok és az asztalra kerülő ételek között.

A Breier Farm 200 hektáron gazdálkodik és állít elő tejtermékeket, gyümölcs és zöldségtermékeket, illetve hústermékeket. (fotó: Csatlós Norbert)

A lehetőség 2015-ben érkezett el, amikor a család megvásárolt egy elhanyagolt, mintegy 120 hektáros területet Pomáz közelében. A birtok egykor egy intézményhez tartozó munkaterápiás gazdaság volt.

Ma már közel 200 hektáron gazdálkodnak, és a farm több különböző ágazatot kapcsol össze egyetlen rendszerben.

Sokszínű gazdaság Pomázon

A Breier Farm egyik különlegessége, hogy a gazdálkodás több területét is ötvözi. A birtok területén gyümölcsösök, legelők és szántóföldi területek váltják egymást.

A gyümölcsökből lekvárok készülnek, de lehetőség van „Szedd magad” programra jelentkezni, ahol magunk szedhetjük tele kosarunkat. (Fotó: Csatlós Norbert)

Mintegy 50 hektáron gyümölcsösök találhatók, ahol alma, kajszi, szilva és őszibarack terem. A gazdaság jelentős részét legelők és gyepterületek teszik ki, amelyek az állattartás alapját biztosítják. Emellett szántóföldi területeken takarmány- és gabonatermesztés folyik.

A gazdaság működésének egyik alapelve a kíméletes, fenntartható gazdálkodás. A cél, hogy a növénytermesztés során minél kevesebb vegyszer kerüljön a rendszerbe, és a gazdaság egyfajta körforgásos működés felé mozduljon. Az állattartás során keletkező szerves anyagok például a talaj tápanyag-utánpótlását segítik.

A farmon tartott állatok kis létszámú csoportokban, tágas kifutókkal rendelkező környezetben élnek. A gazdálkodók szerint ez nemcsak állatjóléti szempontból fontos, hanem a termékek minőségében is érezhető különbséget jelent.
Forrás: magyarmezogazdsag.hu

Magazin ajánló: