
Idén rekordszámú, összesen 360 traktor sorakozott fel Yorkshire megye Harrogate városában azzal a céllal, hogy részt vegyenek a nem messze fekvő Knaresborough település fiatal gazda klubja által szervezett éves felvonuláson. A menet résztvevői egy körülbelül ötven kilométer hosszú úton, a kiindulási ponttól északnyugatra fekvő Pateley Bridge kisvárost érintve jutottak el a végállomásra, Knaresborough-ba.
A kezdeményezést az említett klub egykori tagja, a 2017-ben Új-Zélandon tragikus balesetben elhunyt Mike Spink emléke előtt tisztelegve hozták létre a szervezők, akik ezzel együtt adománygyűjtő-akcióba is kezdtek: a yorkshire-i légimentőket kívánták támogatni. Mint arról beszámoltak, az idei felvonulás résztvevői több mint 10 ezer fonttal – majd’ 4 millió forinttal – támogatták a kezdeményezés, mely révén az évek alatt eddig összesen 50 ezer fontot sikerült összegyűjteni. Steven Brown, a szervezők egyike az idei felvonulást követően arról beszélt,
Továbbá elmondta azt is, hogy az idei, egyben a negyedik felvonuláson hatvannal több traktor vett részt, mint a tavaly alkalmon. Mivel a részvétel nem kötött előzetes regisztrációhoz, a szervezők számára csak a helyszínen tudatosult, hogy minden eddiginél többen jöttek el a rendhagyónak számító megemlékezésre.


