Az olajfafélék közé tartozó Syringa nemzetségbe közel 30 faj tartozik. Az általunk jól ismert közönséges orgona (Syringa vulgáris) a Kelet-Balkánról érkezett hozzánk török közvetítéssel.

Bár hazánkban nem őshonos, annyira jól érzi magát, hogy sokfelé elvadult és meghonosodott, többek között a Budai-hegységben, Mecsekben és a Balaton-felvidéken. Érdekesség, hogy a török Leilak – orgona – elnevezésből származik a „lila” szín elnevezésünk.

Orgona fajták

A magyar kertkultúra nélkülözhetetlen tagja, a hagyományos paraszti kertek késő tavaszi cserjecsoportjainak, sövényeinek elmaradhatatlan összetevője.

Virágai erős illatúak, méretes bugát alkotnak, melyek fehér (egyszerű-’Flora 195’ és összetett virágú ’Madame Lemoine’), rózsaszín (’Lucie Baltet’, ’Edward J. Gardner’), levendulaszínű (’Beauty of Moscow‘, Michel Buchner) és sötétlila (’Ludwig Späth’, ’Charles Joly’) valamely árnyalatában pompáznak.

A telt virágú fajták bár mutatósak, hátrányuk, hogy csapadékos időben hamar „rozsdásodnak’ a sok apró sziromlevél között megálló víztől. A Primrose‘ az egyetlen „sárga” árnyalatú orgona, amely valójában lágy krémszínű, ami fehér virágok mellett érvényesül a legjobban.

Ugyancsak látványos a ’Sensation’, ahol a virágszirmok bíborlilák ezüstös szegélydísszel.

A hűvösebb telekhez és a csapadékosabb tavaszokhoz szokott cserje a korán berobbanó melegben hamarabb virágba borul és gyorsabban elnyílik. A túl enyhe telek után a virághozatal is ritkább és egyenetlenebb lehet. Mivel a gyökérzete nem hatol extrém mélyre, az aszályos nyarak megviselik és a növény már augusztusban elkezdi lehullatni a leveleit, hogy vizet spóroljon, ráadásul a lisztharmat is egyre jobban elhatalmasodik rajtuk.