Tölgyesi Csaba, a Szegedi Tudományegyetem kutatója szerint a Kiskunság és a Nyírség erdőtelepítései hozzájárulhatnak a táj szárazodásához, mert a zárt erdők csökkentik a csapadék talajba szivárgását, miközben a fák jelentős mennyiségű vizet párologtatnak el.
A megoldás nem feltétlenül több erdő, hanem a táj adottságaihoz igazodó tájhasználat: a száraz homoki területeken a nyílt gyepek területe nőhetne, a vízjárta ártereken viszont kifejezetten kedvező lehet az erdők terjeszkedése. Így egyszerre javulhat a vízgazdálkodás, a biodiverzitás, és összességében erdeink területe sem csökken.
A homok mai valósága: ipari erdők, melyek még a tájat is szárítják
A Föld szárazföldi fajainak nagy része erdei ökoszisztémákhoz kötődik, és az erdők számos fontos szolgáltatást nyújtanak: faanyagot, élelmiszert, élőhelyet és klímavédelmi előnyöket. Ezek a hatások azonban csak ott érvényesülnek, ahol az erdő természetes módon is meg tud maradni.
Magyarország homokhátsági tájai – a Kiskunság és a Nyírség – eredetileg erdőssztyepp jellegű élőhelyek, amelyek a klímaváltozás hatására egyre inkább a sztyepp irányába tolódnak.
A probléma nemcsak ökológiai, hanem hidrológiai is. A homokhátság fátlan területei természetes beszivárgási zónák: itt jut a csapadék a talaj mélyebb rétegeibe. A zárt erdők alatt viszont a beszivárgás nagymértékben csökken, miközben a fák sok vizet párologtatnak el. Így a talajvíz utánpótlása mérséklődik, ami hozzájárulhat a tavak, gyepek és mezőgazdasági területek vízellátásának romlásához.
A jelenség hatása már korábban is kimutatható volt: becslések szerint a homoki fásítás a táj szárazodásának mintegy 10–15 százalékáért felelhetett. A zárt homoki erdők párologtatása ráadásul nem növeli a régió csapadékmennyiségét, így a gyakran feltételezett „párásító” vagy csapadéknövelő hatás ezekben a száraz térségekben nem érvényesül.
A száraz homokon a gyepek lehetnek stabilabbak
A kutató szerint a homokhátság vízgazdálkodása javulhatna, ha a legszárazabb területeken csökkenne a zárt erdők aránya. Az új, szárazságtűrő fafajok bevezetése önmagában nem oldja meg a problémát, ha a táj adottságaihoz nem igazodik az erdőgazdálkodás.
Az ilyen területeken a természetesebb megoldást sokszor a száraz gyepek jelenthetik. A lágyszárú növényzet is alkalmas a homok megkötésére, ráadásul gyorsabban stabilizálhatja a felszínt, mint egy frissen telepített erdő. A túllegeltetés azonban kockázatot jelenthet, ezért a legeltetés csak mérsékelt, extenzív formában fenntartható.
A gazdálkodás számára is új lehetőségek nyílhatnak: az extenzív állattartás, a méhészet vagy az ökoturizmus olyan alternatív tájhasználatot kínálhat, amely jobban illeszkedik a száraz homoki környezethez.
Az egykori árterek visszaerdősítése pótolhatja a homokon kieső erdőterületet
Magyarország erdőterülete törvényileg nem csökkenhet, ezért a homoki erdők visszaszorítását más térségekben történő erdősítés ellensúlyozhatja. Erre jó lehetőséget kínálhatnak az egykori árterek.
A folyószabályozások után a mentett oldalra került mélyártéri szántók egy része gazdaságilag nehezen fenntartható. Ha ezek egy részét visszaadják a víznek, olyan erdők jöhetnek létre, amelyek kifejezetten jól alkalmazkodnak az időszakos vízborításhoz. Az ártéri erdők gyors növekedésűek, értékes faanyagot adhatnak, és gazdag élővilágot tartanak fenn.
Összességében tehát nem kevesebb erdőre van szükség, hanem arra, hogy az erdőket a táj adottságaihoz igazodva telepítsék – a száraz homokon inkább nyílt élőhelyekkel, a vízben gazdag ártereken pedig erdőkkel.
