A magyar tulajdonú cégcsoport operatív stábja a többi közt megállapította, hogy a fizikai munkát végző alkalmazottak esetében mekkora az a minimális létszám, amellyel fenntartható a gyáraik folyamatos működése, illetve elkerülhető a kapacitáscsökkenés. Varga Gábor lapunknak elmondta, január végén kezdték meg a felkészülést az új koronavírus megjelenésére, a várható kényszerintézkedésekre.
Ennek eredményeképpen – jelentős többletráfordítások árán – 3-4 hónapra elegendő mennyiséggel rendelkezünk a vitaminokon kívül főleg aminosavakból, illetve egyéb mikroelemekből” – magyarázta a vezérigazgató-helyettes. Mint mondta, ezek egyre kisebb mennyiségben érhetők el az európai forgalmazók kínálatában, éppen ezért áremelkedéssel kell majd számolni az alapanyagok, illetve a kész takarmányok esetében is.
Néhány héttel ezelőtt, amikor a járvány megjelent Európában, egyfajta átmeneti sokkhatás érte a nemzetközi – főleg a közúti – árufuvarozást, ez pedig rányomta bélyegét a szállítási árakra. A cégvezető úgy látja, esély van arra, hogy e helyzet rendeződik, annál is inkább, mivel az Európai Unió tagállamai szemmel láthatóan törekeszenek az áruforgalom fenntartására, a feltételrendszer biztosítására.
– folytatta. Szavai szerint az ágazat az ellátási lánc szempontjából meghatározó szerepben van, hisz nemzetgazdasági szempontból rendkívül fontos, hogy az élőállatok megfelelő takarmányt kapjanak. Az UBM Csoportnál egyébként úgy számolnak, ha nem lesz tömeges megbetegedés a dolgozói állományukban, akkor nem fenyegeti veszély a folyamatos kiszolgálást.
Ami egyértelműen komoly kihívást jelent majd a cégcsoport hazai, illetve román és szlovák területen lévő üzemei számára, az a Szerbiából származó takarmányolajok beszállításának kérdése. „A szerb állam nemzetstratégiai okok miatt átmenetileg kiviteli tilalom alá vonta az élelmiszer- és a takarmánycélú alapanyagokat. Arra számítunk, ez a helyzet néhány héten belül rendeződik majd; a tapasztalataink azt mutatják, a magyar kormány elkötelezett amellett, hogy biztosítsa a hazai élelmiszer-ellátási láncot” – tette hozzá Varga Gábor.


