A hazai szántóföldi növénytermesztés és állattenyésztés egyik kulcskérdése került terítékre a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület által szervezett szakmai pódiumbeszélgetésen. Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében megrendezett, „A borsó éve – az ágazat próbája. Hazai fehérjeforrás integrálása a takarmányozásba” című eszmecsere apropója a hazai takarmányborsó vetésterületének jelentős növekedése.

A magyarországi borsótermesztés jelentős strukturális változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Miközben az 1990-es évek elején a hazai vetésterület még meghaladta a 130 ezer hektárt, a klímaváltozás negatív hatásai miatt ez a volumen nagymértékben visszaesett.

Ez a megugró volumen egyszerre jelent logisztikai és értékesítési kihívást a növénytermesztőknek, ugyanakkor vissza nem térő, költségcsökkentő alternatívát kínál a hazai takarmányágazat számára. Az európai állattenyésztés fehérjeszükségletének mintegy 95 százaléka ugyanis ma is a tengerentúlról érkező, drága és fenntarthatósági kérdéseket felvető (gyakran GMO-s) szójadarára támaszkodik.

Technológiai problémák a tavaszi borsóval

A tavaszi takarmány- és étkezési borsó termesztése a jelenlegi klimatikus viszonyok között rendkívül kockázatos. Bár a tavaszi fajták genetikai terméspotenciálja optimális körülmények között kimagasló (akár a hektáronkénti 5-6 tonnát is elérheti), a gyakorlatban ez a hirtelen betörő tavaszi-koranyári hőség és a légköri szárazság miatt a valóságban nem realizálódik. Problémát jelent virágzáskor a talaj- és légnedvesség hiánya, amely megtermékenyülési és hüvelyképződési problémákat okoz. A hirtelen meleg hatására a növény vegetatív fázisból generatív fázisba való átmenete zavart szenved. – sorolta a tavaszi borsó termeszthetőségének korlátait Dr. Zsombik László a Debreceni Egyetem AKIT Nyíregyházi Kutatóintézet intézetvezetője.

Bár az újabb nemesítésű (úgynevezett afila, azaz levéltelen, kacsos) fajták állóképessége lényegesen jobb, mint a ’80-as, ’90-es évekbeli fajtáké, a betakarítás előtti megdőlés továbbra is komoly rizikót jelent. Ha közvetlenül az aratás előtt kap a terület egy intenzívebb (például 50 milliméteres) nyári esőt, az állomány teljesen elfeküdhet, ami megnehezíti a kombájnos betakarítást, miközben egyébként is rendkívül rövid a tavaszi borsó betakaríthatósági időablaka. Amint a borsó beérik, a hüvelyek a melegben gyorsan felnyílhatnak, a szemek kipereghetnek. Ha a gazda akár csak néhány napot is késik a logisztikával, jelentős szemveszteséggel kell számolnia.

Sikeresebb az őszi vetés

A termesztéstechnológiai fordulatot az európai (főként francia és német) nemesítésből származó ősziborsó-fajták hozták el. Az őszi borsó képes hasznosítani a téli/kora tavaszi nedvességet, hamarabb zárja a tenyészidőszakot, így elkerüli a nyári aszályos periódusokat, ami jelentősen növeli a termésbiztonságot. A modern fajták döntően afila (kacsos) típusúak. Ez a genetikai tulajdonság sűrűbb szövedéket hoz létre az állományban, ami nagyságrendekkel javítja az álló- és szárszilárdságot, minimalizálva a korábbi évtizedekre jellemző, betakarítást nehezítő elfekvést.